Pászkán Zsolt politikai elemző szerint az erdélyi magyarok kemény időszak elé nézhetnek a jövő évi választási szuperév kampányidőszakaiban, ha a magyarellenességre amúgy is hagyományosan hajló román pártok az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség politikai stílusát másolva igyekeznek majd szavazatokat szerezni. A Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője megkeresésünkre elmondta: egyáltalán nem zárható ki, és minden feltétel adott ahhoz, hogy a nagykárolyihoz hasonló akciók megismétlődjenek.
A román politikai osztály az elmúlt harminc évben nagyjából ugyanúgy működött, mint az összes román belvédelmi titkosszolgálat Románia valamivel több mint százéves létezése óta. Azaz egyetlen állandója volt, a mára már rutinszerűvé vált magyarellenesség. Ez az a kártya, amelyre nemcsak egzisztenciákat lehetett építeni, hanem szinte az egyetlen kötőanyagot biztosítja, mely a román nemzetépítési törekvésben minden réteg számára azonnal érthető, valamint be- és elfogadható volt. A magyarellenességgel bármikor el lehet leplezni az építő jellegű javaslatok hiányát és ez az a csodaszer, melyet mindegyik román párt raktáron tart arra az esetre, ha a krónikus az ötlettelensége miatt politikai pánik uralkodik el rajta, különösen választások közeledtével
– fogalmazott az elemző.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!