A 77 éves volt államfőt azzal vádolják, hogy hivatali ideje alatt mintegy húszmillió dollár (6,8 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el az Odebrecht nevű brazil építőipari vállalatcsoporttól. Ártatlanságát hangoztatva Toledo péntek délután megjelent a kaliforniai San José városi bíróságán.
Őrizetbe vették a volt perui elnököt
Ellenállás nélkül megadta magát a hatóságoknak Alejandro Toledo volt perui elnök, akinek egy kaliforniai bíróság csütörtökön rendelte el kiadatási őrizetbe vételét – számolt be a perui média helyi idő szerint péntek este.

Korábban is tagadta az ellene felhozott vádakat, állítása szerint politikai üldözés áldozata lett.
Peru először 2017-ben adott ki Toledo ellen letartóztatási parancsot, s egyúttal a volt elnök kiadatását kérte az Egyesült Államoktól, ahová hivatali idejének 2006-os vége után menekült; 2019-ben őrizetbe vették, bebörtönözték, majd házi őrizetbe helyezték San Franciscó-i otthonában, ahol elektronikus nyomkövető viselésére kötelezték.
Az Odebrechttel kapcsolatos ügyek Latin-Amerika legnagyobb korrupciós botrányát robbantották ki: az amerikai igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint az építőipari óriáscég 12 országban összesen csaknem nyolcszázmillió dollár értékben fizetett le hivatalnokokat, hogy közbeszerzéseken előnyökhöz juthasson.
További Külföld híreink
Borítókép: Az Egyesült Államok illetékes bíróságának bejárata, ahol őrizetbe vették Alejandro Toledót. (Forrás: EPA/John G. Mabanglo)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Centcom: Nincs amerikai veszteség az Irán elleni csapások után
A támadásokat kivédték.

Netanjahu: Több jel utal arra, hogy Ali Hamenei már nincs életben
Hamenei rezidenciáját megsemmisítették, és a holttestét is megtalálták.

Orbán Balázs: Az iráni konfliktus közvetett veszélyt jelent Magyarországra
A magyar energiabiztonságot nem szabad kockára tenni.

Szijjártó Péter: Több mint ezren kértek konzuli védelmet az Egyesült Arab Emírségekben + videó
A térségben légtérzár van érvényben, a nagykövetség és a budapesti call center folyamatosan fogadja a megkereséseket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Centcom: Nincs amerikai veszteség az Irán elleni csapások után
A támadásokat kivédték.

Netanjahu: Több jel utal arra, hogy Ali Hamenei már nincs életben
Hamenei rezidenciáját megsemmisítették, és a holttestét is megtalálták.

Orbán Balázs: Az iráni konfliktus közvetett veszélyt jelent Magyarországra
A magyar energiabiztonságot nem szabad kockára tenni.

Szijjártó Péter: Több mint ezren kértek konzuli védelmet az Egyesült Arab Emírségekben + videó
A térségben légtérzár van érvényben, a nagykövetség és a budapesti call center folyamatosan fogadja a megkereséseket.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!