A békefenntartó csapatok ukrajnai jelenlétének hírére Anatolij Wasserman, az orosz állami duma képviselője is reagált. Elmondta, az emberek manapság nem igazán mutatnak vágyat arra, hogy harcoljanak vagy katonának tanuljanak, emellett arra is rámutatott, hogy Ukrajnából nagyon sokan elmenekültek, ennek következtében egyre inkább csökken az országban a besorozható férfiak száma.
Hozzátette: a Nyugat nem lenne képes arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére visszavigyék az elszökött hadköteles férfiakat Ukrajnába, arra pedig végképp nem, hogy oda küldjék fegyveres erőiket. – Mindkettő valószínűtlennek tűnik – szögezte le.
Anatolij Wasserman ugyanakkor úgy látja, a nyugati országokból érkező zsoldosok már Ukrajnában vannak, de egyelőre olyan formátumban, mely nem teszi lehetővé, hogy a kormányokat okolják halálukért.
Hogy mi fog történni ezután, majd meglátjuk. Mindenesetre nagyon remélem, hogy ha Magyarország csapatokat küld, akkor az kizárólag a Podkárpátszka Ruszt [Kárpátalja] fogja érinteni, amely történelem nagy részében Magyarországhoz tartozott, és nemcsak sok magyar van a térségben, hanem a helyi lakosság orosz többségének is sikerült a magyarokkal közös létformát találnia. És akkor Magyarországgal egyeztetni fogunk arról, hogy hogyan lehet megvédeni mind a magyar kisebbség, mind az orosz többség érdekeit ebben a régióban
– fogalmazott Anatolij Wasserman.
Borítókép: Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő (Fotó: AFP/Natalia Kolesnikova)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!