Jakov Milatovics közgazdász, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje a szavazatok 60,1 százalékát szerezte meg a montenegrói elnökválasztás második fordulójában, míg Milo Djukanovics hivatalban lévő köztársasági elnökre a szavazók 39,9 százaléka voksolt – közölte a CeMI ellenőrző és kutatóközpont a nem hivatalos, előzetes eredményeket a szavazóurnák bezárását követően vasárnap. A CeMI a választási megfigyelőik által vizsgált eredmények alapján közölte az eredményeit. A központ szerint az országos választási bizottság is hasonló végeredményeket fog közölni.
Új államfője lesz Montenegrónak
A mindössze 37 éves Jakov Milatovics volt gazdaságfejlesztési miniszter nyerte meg a választást.

Jakov Milatovics volt 2020 és 2022 között a Zdravko Krivokapics vezette kormány gazdaságfejlesztési minisztere. A politikus népszerűsége részben annak köszönhető, hogy kormányzati szerepvállalása alatt 163-ról 270 euróra emelte a minimális nyugdíjak összegét, a minimálbért pedig 250-ről 450 euróra.
Amennyiben a voksolás végeredménye megfelel majd az előrejelzésnek, a 37 éves Milatovics a 61 éves Milo Djukanovicsot, a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltjét győzte le, aki öt évvel ezelőtt már az elnökválasztás első fordulójában megszerezte a szavazatok több mint felét.
Milo Djukanovics 2006-ban függetlenítette Montenegrót Szerbiától, később pedig a Nyugat felé fordult, szakított Oroszországgal, elindította az európai uniós és NATO-csatlakozási tárgyalásokat. A balkáni ország 2017-ben a NATO tagja lett. Az utóbbi években azonban csökkent Djukanovics népszerűsége. A politikus 32 éve vezeti az országot, hat mandátumban miniszterelnökként, kétszer pedig köztársasági elnökként, bár háromszor is lemondott a kormányfői tisztségről, és ilyenkor két-két évre „visszavonult”.
Milo Djukanovics korábban bejelentette, hogy amennyiben elveszítené az elnökválasztást, akkor a június 11-i előre hozott parlamenti választáson ő lesz pártjának listavezetője, és feltételezhetően a miniszterelnök-jelöltje is.
Djukanovics elismerte vereségét, és már a voksolás éjszakáján, vasárnap gratulált a győztesnek.
Montenegró választott, és én tiszteletben tartom ezt a választást, és azt kívánom neki, hogy legyen sikeres elnök. Ha sikeres elnök lesz, az azt jelenti, hogy Montenegró is sikeres lesz
– húzta alá.
Jakov Milatovics vasárnap késő esti megszólalásában megköszönte a montenegróiak bizalmát, és kijelentette, győzelme egyben a megbékélés győzelmét jelenti, és a montenegróiakat többé soha senki nem oszthatja meg.
Montenegró határozott lépést tett előre, és döntő búcsút vett Milo Djukanovics meghaladott rezsimjétől
– hangsúlyozta.
Borítókép: Jakov Milatovics és felesége, Milena távozik egy podgoricai szavazóhelyiségből 2023. április 2-án (Fotó: MTI/EPA/Boris Pejovic)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Donald Trump beperelte a Wall Street Journalt
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.

Villám csapott egy futárba, kevésen múlt az élete + videó
A kézbesítő már a háznál volt, amikor lecsapott a villám.

Drónokkal támadták Moszkvát
Vadászgépeket is bevetettek.

Ukrajna vereségre van ítélve
Egy szakértő szerint nincsenek olyan anyagi, technikai vagy politikai stratégiák, amelyek megváltoztathatnák az ukránok harctéri helyzetét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Donald Trump beperelte a Wall Street Journalt
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.

Villám csapott egy futárba, kevésen múlt az élete + videó
A kézbesítő már a háznál volt, amikor lecsapott a villám.

Drónokkal támadták Moszkvát
Vadászgépeket is bevetettek.

Ukrajna vereségre van ítélve
Egy szakértő szerint nincsenek olyan anyagi, technikai vagy politikai stratégiák, amelyek megváltoztathatnák az ukránok harctéri helyzetét.