A Kreml elleni dróntámadást hiúsítottak meg + videó

Az orosz elnöki hivatal terrorista cselekményként és merényletként kezeli a történteket.

Magyar Nemzet
2023. 05. 03. 14:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakértő szerint ezáltal ki lehet kényszeríteni, hogy Ukrajna oldalán mások is harcba szálljanak

Az esettel kapcsolatban lapunknak nyilatkozott Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója. A szakértő utalt arra, a közelmúltban is történtek már gyanús drónrepülések Oroszország felett – ilyen eszközök a moszkvai körzetben egy héttel ezelőtt zuhantak le –, illetve egy ipari park megnyitója kapcsán felmerült, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ottani látogatása alatt fognak merényletet megkísérelni ellene.

Horváth József elmondta, tekintettel arra, hogy a frontokon a katonák mind kimerültek, illetve a lőszerutánpótlás mindkét oldalnak egyre nehezebb feladat, amennyiben Ukrajna hajtotta végre a dróntámadást, úgy a manőverrel ki lehet kényszeríteni a nagyobb segítségnyújtást.

Hiszen nem kizárt, hogy egy heves, minden bizonnyal a légierő által végrehajtott orosz válaszcsapás esetén az ukrán viszontválaszhoz szolidaritási alapon Ukrajna támogatói fokoznák a támogatást – összegzett Horváth József. Egyes nyugati katonai szakértők ugyanakkor felvetették, hogy Moszkva egy „hamis zászlós” művelet részeként saját magát támadhatta meg. Az Alapjogokért Központ szakértője szerint orosz szemszögből ennek tisztán kommunikációs célja lenne: felsorakoztatni a gazdasági elitet, valamint a társadalmat a harcok támogatásához, illetve emelni az orosz hadsereg morálján.

 

Az Egyesült Államok egyelőre nem tudta hitelesíteni a felvételeket

Az Egyesült Államok még nem tudta igazolni Oroszország azon állítását, hogy egy dróntámadás révén próbáltak volna meg az ukrán erők merényletet elkövetni Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.

Egy tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy az információk ellenőrzése még tart.

„Ha történt is valami, az figyelmeztetés nélkül történt” – tette hozzá.

Eddig a Kreml elleni állítólagos éjszakai támadás legtöbb részlete Oroszországból és annak állami médiumaitól származik.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Washington Postnak adott interjújában azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem tudja megerősíteni a támadásról szóló jelentéseket. Azt mondta, hogy a Kremlből származó minden információt jelentős szkepticizmussal kell fogadni.

A közösségi médiában keringő felvételeken úgy tűnik, hogy az állítólagos támadást követően füst száll fel a Kreml felett.

 

Borítókép: Drón robban fel a moszkvai Kreml kupolájánál 2023. május 3-án (Forrás: Twitter/ The Spectator Index)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.