A túlélők szerint a Mackenzie által összeállított rend szerint a gyerekeknek kellett volna elsőként távozniuk. Aztán a hajadonok, a nők, a férfiak, végül az egyházi vezetők.
Amikor a gyerek sírt, ételt vagy vizet kért, azt mondták, fogjunk egy botot, és verjük meg, hogy a mennybe mehessen enni
– magyarázza Salema.
Ezért elgondolkodtam ezen, és azt mondtam, hogy nem mehetek tovább ezen az úton, nem tudok enni, amíg a gyermekem éhezik. Azt mondtam magamnak, ha én ilyen rosszul érzem magam, amikor böjtölök, akkor mi lesz a gyerekemmel?
A BBC cikkei szerint Mackenzie videóra vett prédikációi nem mutatják, hogy közvetlenül az evés abbahagyására utasítaná az embereket. Salema szerint azonban a heti szombati összejöveteleken kifejezetten ez történt.
Először a lelkész ásott vízkutakat az erdőben, és azt mondta, hogy várjuk Jézust, és mi vártunk. De aztán hirtelen azt mondta, hogy böjtölnünk kell, és a mennybe kell mennünk
– mondja.
Amikor megkérdőjelezték a parancsot, ahogy Salema is tette, azt mondták nekik, hogy ha halogatják a dolgot, a mennyország tele lesz: „A kapu zárva lesz.”
Egy nap, mikor lehetőség adódott, mert Salema férje dolgozni ment, a nő fogta a gyerekeket, és elmenekült.
A gyerekeim négy napig böjtöltek étel és víz nélkül, és sírtak
– mondta. Hozzátette: „Amikor láttam, hogy nagyon gyengék, vizet adtam nekik, és azt mondtam magamnak, nem hagyhatom, hogy a gyerekeim meghaljanak.”
Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Yasuyoshi Chiba)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!