A Montgomery Megyei Büntetés-végrehajtási és Rehabilitációs Osztály szabályzata szerint a rabokat biológiai nemük alapján osztályozzák és helyezik el, így Brinton nemi identitása ellenére a férfibörtönbe kerül, amíg a Virginia államba való átszállítására vár, írja a New York Post amerikai lap. Június 14-i bírósági meghallgatásáig óvadék kiszabása nélkül tartják fogva.
Férfibörtönben helyezik el Biden egykori kutyafetisiszta tisztviselőjét
Egy marylandi férfibörtönben helyezik el a nem bináris Sam Brintont, a Biden-adminisztráció Energiaügyi Minisztériumának (DOE) egykori magas rangú tisztviselőjét, akit többrendbeli bőröndlopásért ítéltek el, majd az „igazságszolgáltatás elől való menekülés” vádjával tartóztattak le.

Brintont korábban a minisztériumból − ahol a nukleáris hulladékokkal kapcsolatos szabályozásért volt felelős − elbocsátották, miután még tavaly egy repülőtéren ellopta egy utas összesen 2325 dollár (körülbelül 800 ezer forint) értékű poggyászát.
További Külföld híreink
Decemberben a Las Vegas-i ügyészség vádolta meg Brintont azzal, hogy egy 1200 és 5000 dollár közötti, nagy értékű tárgyat lopott el. A vádak szerint Brinton még júliusban a Las Vegas-i Harry Reid nemzetközi repülőtéren lopott el egy bőröndöt, amelynek becsült összértéke 3670 dollár volt. A poggyászban 1700 dollár értékű ékszer, 850 dollár értékű ruházat és 500 dollár értékű smink volt.
Sőt, egy houstoni divattervezőnő februárban azzal vádolta meg Brintont, hogy az ő egyedi tervezésű ruháit viselte, amelyeket egy olyan poggyászba csomagolt, amelynek eltűnését 2018-ban jelentette be. A houstoni rendőrség ezt az ügyet az FBI-nak adta át.
Lopásaiért Brinton eddig összesen akár 15 évet is kaphatott volna, ám a bírák döntése értelmében ez ideáig nem kellett börtönbe vonulnia, csak 180 napos felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és vissza kellett fizetnie az ellopott tárgyak értékét.
További Külföld híreink
Borítókép: Sam Brinton, a Biden-adminisztráció Energiaügyi Minisztériumának (DOE) korábbi vezető tisztviselője. A férfi magát nem binárisnak tartja, vagyis egyszerre férfinak és nőnek, valamint egyiknek sem vallja magát (Fotó: New York Post/Twitter)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.

Menczer Tamás: Brüsszelt is el kell foglalnunk!
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Így távolíthatod el egyszerűen a paradicsom héját: a forró vizes módszer a múlté!

Vitalij Klicsko felvette a kesztyűt és kiosztotta Zelenszkijt

Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Kezdődik a másodosztályba jutásért kiírt osztályozó

Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.

Menczer Tamás: Brüsszelt is el kell foglalnunk!
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.