Kiemelte: a HMDK reményt adott és ad a horvátországi magyarságnak a megmaradásra, sőt a fejlődésre is. „Önök olyan közösséget hoztak létre az elmúlt emberöltőben, amely nemcsak az egyetemes magyarságot, hanem Horvátországot is gazdagítja” – mutatott rá.
Mint mondta, ez az összhang kulcsfontosságú, hiszen erre épült és erre épül a rendezett nemzetiségi státus. Úgy vélte, a magyarság mindenhol erre vágyik a Kárpát-medencében, de sajnos vannak olyan területek, ahol más irányúak a folyamatok. „Jól látjuk azt, hogy Ukrajnában 2015 óta a jogfosztottságot kell megélniük a helyi közösségeknek. Magyarország kormánya részéről kiállunk minden nemzetrészünk mellett” – húzta alá.
Az államtitkár leszögezte: Magyarország a béke pártján áll, nem akar háborút Európában, a Kárpát-medencében. „Hiszen az elmúlt évszázadban, amikor háború volt, abban mindig mi húztuk a rövidebbet” – mondta Potápi János Árpád, hozzátéve, hogy ezért szorgalmazzák a mielőbbi fegyverszünetet, a mielőbbi békekötést, mert csak ez lehet a jövő itt Európában.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke beszédében emlékeztetett: két merénylet volt a horvátországi magyarság ellen az elmúlt 30 évben. Az első merénylet a honvédő háborúban, 1991 és 1997 között történt, ez majdnem megsemmisítette a közösséget. A második merényletet 2002 és 2010 között a magyar balliberális kormány követte el a határon túl rekedt nemzetrészek ellen, mostoha hozzáállásával és megosztással – jelentette ki a HMDK elnöke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!