Folyamatos támogatásban részesítik a külhoni közösségek életében kiemelt szerepet játszó külhoni magyar szervezeteket és intézményeket, jelenleg száz nemzeti jelentőségű intézmény és program támogatását valósítják meg – ismertette.
Világszerte egyre erősödnek a hétvégi magyar iskolák
Világszerte egyre erősödnek a hétvégi magyar iskolák, és az ott tanuló diákok létszámában is növekedés tapasztalható – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a hétvégi magyar iskolák találkozóján pénteken.

A Nemzeti újrakezdés programban két pályázati felhívással segítik a külhoni magyar szervezeteket, a diaszpóra alprogrammal támogatják a hétvégi magyar iskolák tevékenységét. Jelezte: hamarosan meghirdetik a 2023-as pályázati felhívásaikat.
Kiemelte, hogy a bölcsődétől a felsőoktatásig segítik a külhoni magyar intézményhálózatot, a Szülőföldön magyarul programban a 20220ľ23-as tanévtől az oktatási-nevelési és hallgatói támogatás összegét minden régióban évi százezer forintra emelték.
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program beruházásai lassan lezárulnak, csaknem kilencszáz óvoda és bölcsőde építéséből, felújításából több mint nyolcszáz már megvalósult – közölte.
Szólt arról, hogy a Határtalanul program kezdete óta már félmillió anyaországi diák juthatott, illetve juthat el valamelyik külhoni régióba a Kárpát-medencében; 2023-ban is hirdetnek felhívást további tanulmányi kirándulások megvalósítására. Újraindították a Petőfi Sándor-programot és a Kőrösi Csoma Sándor-programot: újabb ösztöndíjasok érkeztek a szórvány és a diaszpóra magyar közösségeihez.
Hangsúlyosan beszélt az államtitkár a sport támogatásáról, kitérve a lovassport újjáélesztésére is. Jelezte: 2022-ben az erdélyi lovasprogramban 220 millió forintból összesen nyolcvan lovasegyesület támogatása valósult meg. Idén Kárpát-medencei szintűvé bővítik a programot – mondta Potápi Árpád János.
Az államtitkár összegzése szerint kiemelt helyen kezelik a diaszpórával való kapcsolattartást, diaszpórapolitikájukat a járványhelyzet miatti korlátozások és a gazdasági nehézségek ellenére is a folyamatosság jellemzi.
A pénteki programba 31 országból csaknem 160-an kapcsolódtak be – közölte.
Borítókép: Világszerte erősödnek a hétvégi magyar iskolák (Forrás: Facebook)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!