Az elmúlt napokban Abdalmasih Hanoun, a június 8-án, csütörtökön Annecyben elkövetett támadás gyanúsítottja miatt ismét felmerült a mentális betegség kérdése. A férfi ellen szombaton vádat emeltek gyilkossági kísérlet miatt, és előzetes letartóztatásba helyezték. A szíriából származó illegális bevándorlóval kapcsolatban felmerül a gyanúsított mentális egészségi állapotának kérdése, a nyomozók szerint azonban a tettesnek nincs ismert pszichiátriai előélete.
Az illegális bevándorlók között rengeteg a mentálisan beteg
Egy nemrég nyilvánosságra hozott kutatás szerint az illegális bevándorlók körében csaknem négyszer annyi mentális beteg található, mint a franciák között.

Egy korábbi kutatás ugyanakkor rávilágított arra, hogy az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók jó része valamilyen mentális betegségben szenved. A kutatásban résztvevő illegális bevándorlók 35,91 százaléka nyilatkozott mentális zavarról, ami a statisztikák szerint sokszorosa a francia átlagnak. Az országban ugyanis csak minden tizedik ember állítja, hogy élete során diagnosztizáltak nála pszichiátriai vagy pszichológiai rendellenességet.
Az illegális bevándorlók nyilatkozatainak egy része azonban csalás lehet, ugyanis ha valamilyen bűncselekmény elkövetésének vádjával letartóztatnak egy labilis személyt, akkor nagyon kevés esetben toloncolják vissza a származási országába.
Ez lehetővé teszi a tartózkodási engedély megszerzését és az olyan kezelés költségeinek fedezését, amely a származási országban gazdaságilag elfogadható feltételek mellett sem lenne elérhető. Vagyis a súlyos pszichiátriai rendellenesség a legtöbb esetben nem a kitoloncolás, hanem az ingyenes kezelés alapját képezi.
A Le Point francia lap által megkérdezett pszichiáter azonban egy másik oldalról közelíti meg a beteg migránsok ügyét. Az Ile-de-France régióban dolgozó szakorvos szerint a mentális problémákkal küzdő migránsok számának rohamos növekedése azzal fenyeget, hogy túlterheltté válik az egészségügyi rendszer. Az ilyen, pszichiátriai ellátást nyújtó létesítmények ráadásul már így is rendkívül alulfinanszírozottan működnek Franciaország-szerte.
Ezek a létesítmények megfelelnének a feladatnak, ha nem lenne ennyi migráns a rendszerben
– magyarázta a pszichiáter, aki néhány konkrét esetet említett, ezzel bemutatva, hogy mekkora szélmalomharc ezeknek a migránsoknak az ellátása.
Egy marokkói fiatalembert egy civil szervezet küldött a pszichiátriára. Állítólag kiskorú volt. Úgy tettünk, mintha hinnénk neki. Misztikus delíriumban volt. A fiatalember még a nevére sem emlékezett. Egy gondozónak támadt az az ötlete, hogy engedélyezi neki a Facebook használatát. Érdekes módon a bejelentkezési adataira azonnal emlékezett! Kiderült, hogy marokkói állampolgár, azonban nem rendelkezett semmilyen hivatalos dokumentummal, így amint felgyógyult, ismét visszatért az utcára
– jegyezte meg a pszichiáter. Egy másik esetben pedig egy négy éve Franciaországban tartózkodó eritreai férfit helyezett el a rendőrség az intézetben. A férfi a pszichiáter elmondása szerint azt állította, hogy szűz, és olyan nőt keresett, akinek nincs vaginája, hogy a gyermekvállalás kockázata nélkül közösülhessen vele. Az előírt kezelések után pedig az eritreai migráns eltűnt.
Borítókép: Illusztráció (MTI/EPA/EFE/Adriel Perdomo)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkijnek mondott köszönetet Sebestyén József halála kapcsán egy kárpátaljai politikus
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.

Donald Trump beperelte a Wall Street Journalt
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.

Villám csapott egy futárba, kevésen múlt az élete + videó
A kézbesítő már a háznál volt, amikor lecsapott a villám.

Drónokkal támadták Moszkvát
Vadászgépeket is bevetettek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Zelenszkijnek mondott köszönetet Sebestyén József halála kapcsán egy kárpátaljai politikus
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.

Donald Trump beperelte a Wall Street Journalt
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.

Villám csapott egy futárba, kevésen múlt az élete + videó
A kézbesítő már a háznál volt, amikor lecsapott a villám.

Drónokkal támadták Moszkvát
Vadászgépeket is bevetettek.