Az elmúlt időszakban számtalan ehhez hasonló eset történt.
Aszfalthoz ragasztva
A klímaaktivisták sok esetben ragasztják magukat különböző tárgyakhoz vagy növényekhez. Tavaly decemberben a müncheni repülőtér kifutójához rögzítette magát az Utolsó Nemzedék (Letzte Generation) nevű szervezet néhány tagja.
Az ilyen akciókkal saját testi épségüket is veszélyeztetik, ugyanis könnyen lehet, hogy egy túl jól sikerült demonstrációt követően csak amputáció segítségével tudják szétválasztani az aktivisták és a tárgyat, amihez hozzá ragasztották magukat.
A német aktivisták a kormányra szeretnének nyomást gyakorolni, hogy tegyenek többet az éghajlatváltozás ellen. Követelésük, hogy a szövetségi kormány nyújtson be részletes tervet arról, hogyan tudja Németország elérni azt a célt, hogy a világ országai az ipari forradalom előtti szinthez képest maximum 1,5 Celsius-fokra korlátozzák a globális hőmérséklet-emelkedést.
De nem csak a németeknél váltottak ki felháborodást. A francia kormány felszámolta a Soulèvements de la Terre (Földrengés) nevű radikális klímaaktivista mozgalmat, miután több esetben összecsapásokba keveredtek a hatóságokkal. A csoport megszüntetésének folyamatát még márciusban kezdték el, miután egy erőszakba torkolló tüntetés zajlott le Nyugat-Franciaországban. A rendbontók több járművet is felgyújtottak, valamint összetűzésbe keveredtek a helyszínt biztosító rendőrökkel is, akiknek csak könnygáz bevetésével sikerült megfékezniük a tüntetőket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!