Közzétették a számokat: kiderült, hány Wagner-katona halt meg a háborúban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az adatok szerint csak minden ötödik zsoldos tért vissza a frontról épségben.

Magyar Nemzet
Forrás: Kyiv Post, Politico, Telegram2023. 07. 20. 12:23
RUSSIA-UKRAINE-CONFLICT-WAGNER Fotó: ROMAN ROMOKHOV

A szerződéskötés azért is érdekes, mert az orosz törvények tiltják a magánhadseregek működését, sőt az orosz elnök a múlt héten maga jelentette ki, hogy „a Wagner nem létezik”. 

Prigozsin egyébként korábban a Bahmutnál vívott harcokat követően azt mondta, hogy húszezer katonája esett el. 

Míg egy katona és felesége közötti lehallgatott telefonbeszélgetés szerint egy a Wagnernél dolgozó sofőr naponta 15-ször teszi meg a front és a bázis közötti utat egy holtestekkel megrakott, nagy méretű teherautóval.

A Kyiv Post által idézett adatok szerint jelenleg 25 ezer Wagner katona egészséges, ám közülük mintegy tízezren Belaruszba terveznek menni – ahol vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin is van. A maradék 15 ezer pedig a lap információi szerint jelenleg nyaral.

Kijev egyébként nem közöl hivatalos veszteségeket, míg Moszkva hivatalosan mintegy hatezer halottat tart nyilván, noha az adatokat tavaly szeptember óta nem frissítették. Szakértők valamennyi esetben arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán és orosz oldalon közölt sebesültek és halottak száma vélhetően messze áll a valóságtól, ugyanis egy háborúban ezek titkosított adatnak minősülnek.

Borítókép: A Wagner zsoldos magánhadsereg katonái Rosztov-na-Donu városában Oroszországban a június végi puccskísérlet alatt, 2023. június 24-én (Fotó: Roman Romokhov/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.