Ifjabbik Soros véleménycikkében most mindezt cáfolja.
Az olyan hírek, amelyek szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) és Soros „elhagyja Európát” félrevezetők. Nem távozunk.
− írja Alex Soros, hozzátéve, hogy Európa továbbra is „óriási stratégiai jelentőséggel bír” az OSF 1980 óta végzett tevékenysége szempontjából.
Európa mostani helyzetét tekintve azonban egyértelmű, hogy alapítványunknak változtatnia kell, csakúgy, ahogy a berlini fal leomlása után, amikor erőfeszítéseink középpontjában a közép- és kelet-európai országok uniós csatlakozása állt; és ahogy a 2008-as gazdasági válságot követően, amikor először fokoztuk munkánkat Brüsszelben és Nyugat-Európában.
− fejti ki Soros György fia, aki szerint a térség kelet felé mozdul el, az EU-ban Kelet-Európa ereje felerősödik.
Szerinte az ukrajnai háborúnak beláthatatlan következményei lesznek, emellett Lengyelország vezető gazdaság, és az EU nettó befizetője lesz, ezért az európai felelős, demokratikus kormányzás jövőjét most már nemcsak Párizsban és Berlinben, hanem Varsóban, Kijevben és Prágában is meghatározzák majd.
„Ahogy tehát az OSF globálisan átállítja munkamódszerét, mi is ennek megfelelően változtatjuk meg prioritásainkat Európában. Igen, ez azt jelenti, hogy bizonyos munkaterületeket meg fogunk szüntetni, mivel a mai és a holnapi kihívásokra összpontosítunk. És igen, a létszámunkat is jelentősen csökkenteni fogjuk, hogy több pénz jusson oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.”
De ez nem jelent semmiféle visszavonulást.
− nyomatékosítja Alex Soros.
Az állítólagos európai kivonulásról Orbán Balázs szinte azonnal megosztotta véleményét.
Orbán Viktor politikai igazgatója úgy fogalmazott, hogy a kivonulástól még messze vagyunk, nekünk, magyaroknak ugyanis történelmi tapasztalataink vannak, és „csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot”.