A 2016-ban lengyel és horvát közreműködéssel létrejött Három tenger kezdeményezés célja, hogy párbeszédet alakítson ki a tagállamok között. Tagjai az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő országok, nevezetesen Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia. Klaus Johannis múlt héten arról adott hírt, hogy a 12 országot tömörítő országcsoport várhatóan Görögországgal fog bővülni a csúcstalálkozón, Ukrajna és Moldova pedig társult tagja lesz a csoportosulásnak – közölte az Euractiv európai ügyekkel foglalkozó hírportál. A román elnök akkor azt mondta, az ukrajnai háború temérdek geopolitikai változást okozott, amelyek a Három tenger kezdeményezést sem kerülték el. Hozzátette: a kezdeményezésnek olyan kulcsfontosságú platformmá kell fejlődnie, amely megerősíti mind a regionális, mind az európai ellenállóképeséget.
A bukaresti csúcstalálkozóra Washingtonból is érkezik küldöttség, amelyet John Kerry, az amerikai elnök klímaügyi különmegbízottja vezet majd.
A Maszol az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének közleményét idézve azt írta, a Három tenger kezdeményezés értekezlete kulcsfontosságú fóruma a regionális együttműködésnek, az energiabiztonság megerősítésének és a fenntartható fejlődés előmozdításának.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!