Leállítaná az Ukrajnának nyújtott fegyvertámogatást Robert Fico

„Naivitás azt gondolni, hogy Oroszország valaha is elhagyná az általa őrzött területeket” – fogalmazott a volt szlovák kormányfő.

2023. 09. 18. 20:30
null
SLOVAKIA-POLITICS-FICO-RESIGNATION Fotó: VLADIMIR SIMICEK
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamarosan előre hozott parlamenti választást tartanak a szomszédos Szlovákiában, a kampányolás már javában tart. Robert Fico – aki 2006 és 2010 között, majd 2012 és 2018 között volt az ország miniszterelnöke – az Associated Press hírügynökségnek adott interjúban ismertette terveit, amelyek között olyan pontok is szerepelnek, mint Pozsony Ukrajna-politikájának átalakítása. Az Irány – Szlovák Szociáldemokrácia (Smer) nevű párt vezetője ugyanis azt mondta,

ha a Smer a kormány tagja lesz, nem küldünk többé fegyvert vagy lőszert Ukrajnának.

A volt kormányfő ugyanis azt az álláspontot képviseli, miszerint a nyugati fegyverek nem változtatják meg a háború menetét. Szerinte az Egyesült Államoknak a befolyását felhasználva kellene kompromisszumos békemegállapodás megkötésére rábírnia Oroszországot és Ukrajnát.

Naivitás azt gondolni, hogy Oroszország elhagyja a Krímet. Naivitás azt gondolni, hogy Oroszország valaha is elhagyná az általa őrzött területeket

– fogalmazott a szlovák politikus.

Robert Fico egyébként ellenzi az Oroszország ellen bevezetett uniós szankciókat is, továbbá megkérdőjelezte korábban annak lehetőségét, hogy az ukrán erők ki tudják-e szorítani orosz ellenfeleiket országukból. „Szlovákia NATO-tagságát arra akarja felhasználni, hogy megakadályozza Ukrajna csatlakozását” – tette hozzá a hírügynökség. A politikus korábbi kormányzásai alatt is arra törekedett, hogy Moszkvával jó kapcsolatokat ápoljanak és Szlovákia központi szerepet töltsön be Európában – mutatott rá Alena Kudzko. a Pozsonyban működő Globsec nem kormányzati szervezet politikáért felelős alelnöke. 

Az Associated Press kiemelte, Robert Fico azon kevés európai politikus közé tartozik, akik nyíltan fel mernek szólalni a nyugati fősodorral szemben az Ukrajnába szállított fegyverek ügyében.

Egyre növekszik ugyanis azoknak a száma, akik nem értenek egyet a katonai támogatással, Magyarország mellett már Németországban, Franciaországban és Spanyolországban is egyre erősödnek az ukrajnai beavatkozással kapcsolatban szkeptikus hangok.

A Globsec megbízásából márciusban készített felmérés szerint a válaszadók többsége, 51 százalékuk szerint a Nyugat vagy Ukrajna felelős a Kelet-Európában dúló háborúért.

A megkérdezettek fele mondta azt, hogy az Egyesült Államok biztonsági fenyegetést jelent országa számára, szemben a 2022-ben mért 39 százalékos értékkel. A Washingtonnal szembeni bizalmatlanság egyébként Európa-szerte egyre nagyobb méreteket ölt: az idei felmérés szerint a bolgár lakosság 33 százaléka tekint az Egyesült Államokra biztonsági fenyegetésként, Magyarországon ez az arány 25 százalék.

Borítókép: Robert Fico, Szlovákia volt miniszterelnöke (Fotó: AFP/Vladimir Simicek)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.