Szerelemgyereke miatt rúghatták ki a kínai külügyminisztert

Peking további vizsgálatokat folytat, hogy kiderítse, az egykori külügyminiszter viszonya jelent -e nemzetbiztonsági kockázatot.

Forrás: The Wall Street Journal2023. 09. 20. 13:31
CSIN Kang
Peking, 2023. március 7. Csin Kang kínai külügyminiszter Tajvanra vonatkozó szövegrészt idéz a kínai alkotmányból egy újságíró kérdésére válaszul egy pekingi sajtóértekezleten 2023. március 7-én. Két nappal korábban Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a parlament, a Népi Kongresszus éves ülésszakát megnyitó beszédében határozottan ellenezte Tajvan függetlenségét, és a békés újraegyesítés mellett foglalt állást. MTI/EPA/Mark R. Cristino Fotó: Mark R. Cristino
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kínai Kommunista Párt belső vizsgálata kiderítette, hogy Csin Kang volt kínai külügyminiszternek washingtoni nagykövetként eltöltött ideje alatt egy szerelemgyereke született, és a The Wall Street Journal cikke szerint ezért menesztették a pozíciójából. Emlékezetes, hogy az 57 éves Csin Kang 2023 nyarán egy hónapra eltűnt, majd júliusban Peking hivatalosan is bejelentette leváltását. Eddig azonban nem lehetett tudni, hogy miért.

 A kínai külügyminisztérium kezdetben egészségügyi indokokkal magyarázta Kang távollétét, de a pletykák egyre sűrűbbek lettek, amikor Hszi Csin-ping kínai elnök júliusban magyarázat nélkül megfosztotta a tisztségétől a politikust.

Az egykori külügyminiszter szeretőjének és gyermekének személyazonossága nem nyilvános, azonban az interneten hónapok óta mennek a találgatások. A hírek szerint a politikus közeli kapcsolatban állt a Cambridge-ben tanult Phoenix TV műsorvezetőjével, Fu Xiaotiannal, aki nagyjából akkor tűnt el a nyilvánosság elől, amikor Kangot utoljára látták hivatalos minőségében.

A találgatásokat erősíti, hogy a közösségi médiában megjelent egy interjú a két féllel, amin a szokásosnál több szemkontaktust létesítettek. A kínai Weibo közösségi médiaplatformon a páros intim viselkedéséről szóló minden bejegyzést hamar cenzúrázták.

Pekinget a viszony kapcsán az zavarhatja igazán, hogy az amerikai törvények szerint az, aki az Egyesült Államokban születik, amerikai állampolgárnak minősül, igaz, a külföldi diplomaták gyerekei jellemzően mentesülnek ez alól. 

Ettől függetlenül Peking további vizsgálatokat folytat, hogy kiderítse, pontosan kivel volt Kangnak viszonya, és az jelent-e bármilyen nemzetbiztonsági kockázatot a Kínai Népköztársaság számára.

Amint arra a The Wall Street Journal is emlékeztet, nem ritka, hogy eltűnik a nyilvánosság elől egy-egy magas rangú kínai politikus, különösen most, hogy a lap szerint politikai instabilitás jellemzi Kínát, és egyesekben az is felmerült, hogy Hszi valóban kontrollálni tudja-e a helyzetet.

Borítókép: Csin Kang kínai külügyminiszter Tajvanra vonatkozó szövegrészt idéz a kínai alkotmányból egy újságíró kérdésére válaszul egy pekingi sajtóértekezleten 2023. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Mark R. Cristino)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.