„Magyarország mindent meg fog tenni a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozásáért”

Novák Katalin köztársasági elnök szerint Brüsszel elmulasztotta házi feladatát.

Forrás: MTI2023. 10. 16. 14:21
RAMA, Edi; NOVÁK Katalin
Novák Katalin Albániában Fotó: Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország megkerülhetetlen tényező, amikor az EU nyugat-balkáni bővítéséről van szó, ezért is fontos, hogy köztársasági elnöki szinten itt lehetünk – hangsúlyozta a közmédiának Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn, az úgynevezett Berlini folyamat csúcstalálkozója előtt, amelyen először vett részt Magyarország.

A mai nap azért is fontos, mert végre Magyarország is csatlakozhatott a Berlini folyamathoz, és a legmagasabb szinten mondhatjuk el Magyarország álláspontját, amely egyértelműen az EU nyugat-balkáni bővítése mellett van

– mondta Novák Katalin.

Hozzátette: végre itt is elmondhatjuk, hogy az EU bizony elmulasztotta a házi feladatát, hiszen ezeknek az országoknak már rég az EU-hoz kellett volna csatlakozniuk. Magyarországnak és az EU-nak is szüksége van a nyugat-balkáni régióra és a stabilitásra a térségben, hiszen a Nyugat-Balkán stabilitása nélkül nem lehet biztonságos Európa, így Magyarország sem – mutatott rá.

A köztársasági elnök elmondta: azért is érkezett a csúcstalálkozóra Edi Rama albán kormányfő meghívására, hogy elmondja, Magyarország mindent meg fog tenni a mielőbbi nyugat-balkáni csatlakozásáért, és amikor Magyarország tölti be az EU soros elnökségét, fel fogja gyorsítani ezt a folyamatot.

Idén Tiranában tartják a nyugat-balkáni térség országainak együttműködését és az európai uniós integrációját szolgáló úgynevezett Berlini folyamat csúcstalálkozóját. A Berlini folyamatot 2014-ben hozták létre az Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból, Montenegróból, Észak-Macedóniából és Szerbiából álló nyugat-balkáni hatok (WB6) magas rangú hivatalos képviselői és a Berlini folyamatot fogadó országok képviselői közötti magas szintű együttműködés platformjaként.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnököt fogadja Edi Rama albán miniszterelnök a Berlini folyamat csúcstalálkozója előtt Tiranában, a miniszterelnöki hivatalnál 2023. október 16-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.