Hajnali kettőkor az utolsó szám is felcsendül a crépoli (Drome) faluházban. Thomas épp kiment cigizni. Az estének vége volt. Thomas nem olyan fiú volt, aki táncolni szokott velünk
– emlékszik vissza egy tizenéves lány. A 16 éves rögbijátékost november 18-ról 19-re, szombatról vasárnapra virradó éjszaka ölték meg, a mentőben halt meg, miközben a lyoni kórházba szállították. Összesen tizennyolc embert kellett ellátni, köztük négyet szúrt sebekkel. Ketten napokig életveszélyben voltak. Kedden kilenc embert letartóztattak és vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy fegyvert vittek be a falunapra. Köztük volt a gyilkos is.
A Le Dauphiné Libéré regionális újság podcastműsorában a tragikus éjszaka néhány résztvevője, többségében Thomas, az áldozat barátai, így számoltak be a történtekről:
Baráti körben, egy bálon szórakoztunk, nevetgéltünk, énekeltünk és ittunk a bárban. Eszünk ágába sem jutott, hogy a bál így fog alakulni. Kicsivel a bál vége előtt páran még beállítottak
– mondja az elsőként megszólaló, aki a legjobb barátjaként mutatja be Thomast. – Itt mindenki ismer mindenkit. De a támadókat senki sem ismerte. 15 és 20 év közöttiek lehettek – mondta egy szemtanú. Mások szerint a Romans-sur-Isère-i La Monnaie nevű migránsnegyedből jöttek, a tragédia helyszínétől mintegy tizenöt kilométerre fekvő városból, ahol Thomas iskolába járt.
Van olyan szemtanú, aki szerint a bálra még korábban két fiatal migráns érkezett, ami nem ismeretlen a rendőrség előtt sem. A falutól mintegy húszpercnyi autóútra levő negyed is egy migránsgettó, ahova a rendőrök nem szívesen mennek be, rendkívül veszélyes környék, amely a régióban jól ismert a bűnözésről és a kábítószer-kereskedelemről.
A migránsok belekötöttek a helyiekbe, lányokat is zaklattak. Miután a biztonsági őrök felfedezték, hogy a migránsoknál kések vannak, közbeléptek, és kihajították őket a bálról. De ezt követően visszatértek a lakótelepen élő többi barátjukkal, hogy bosszút álljanak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!