A nyomozás kulcsfontosságú pillanatához érkeztünk. Hamarosan a Biden család több tagját és társaikat fogjuk kihallgatni a befolyással való üzérkedésről. Azonban a Fehér Ház akadályoz minket
− mondta James Comer, a felügyeleti bizottság elnöke a képviselőházban a szavazás előtt.
Republikánus képviselőtársai hallgattak rá, és mindannyian megszavazták az indítványt, még az a Ken Buck is, aki előzőleg kritizálta azt. A demokraták szintén egységesen szavaztak a javaslat ellen, így a szavazás 221-212 arányban dőlt el az eljárás hivatalos megindítása felé.
A döntés lehetővé teszi, hogy a képviselőház kikényszerítse az idézéseket és bizonyítékokat gyűjtsön arról, hogy az elnök kompromittálódott-e − fogalmazott Mike Johnson házelnök.
A Fehér Ház eddig nem volt túl segítőkész a képviselőházi vizsgálóbizottságok felé. Nem adtak át olyan dokumentumokat, mint például a Joe Biden és testvére, James közötti 240 ezer dolláros kölcsönszerződés, az ötmillió dolláros kenőpénz állítólagos elfogadásáról szóló bizonyítékok vagy a Biden hanyag iratkezelésével kapcsolatos anyagok, és csupán egy töredékét bocsátották rendelkezésre a képviselők által látni kívánt emaileknek, amelyek sok mindenre fényt deríthetnének a szövevényes korrupciós ügyben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!