Sepsiszentgyörgyön nincs szükség provokátorokra, szélsőséges vonulókra, rendbontókra, akiknek nyilvánvaló céljuk a helyi közösség békéjének megzavarása − írta pénteken közösségi oldalán Antal Árpád polgármester a városban felvonuló román nacionalista szervezetekre utalva.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa arra reagált, hogy pénteken a román nemzeti ünnep alkalmából a székelyföldi városba hirdetett felvonulást és ünnepséget az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelen kereszteket állító Nemzet Útja (Calea Neamului) és Ortodox Testvériség (Fratia Ortodoxa) román nacionalista szervezet, amelyekhez az Új Jobboldal (Noua Dreapta) is csatlakozott.
Sepsiszentgyörgyön békében élnek románok és magyarok, békében ünnepli a közösség március 15-ét és december elsejét − írta Antal Árpád a magyar és román nemzeti ünnepre utalva. Hozzátette, hogy a különböző nemzetiségű lakosok közösen állnak ki a közös ügyekért is, mint például a város betiltott zászlaja.
Szinte kivétel nélkül kívülállók azok, akik megpróbálnak egymás ellen hangolni bennünket, máshonnan érkeznek, nem ismernek sem minket, sem Sepsiszentgyörgy szellemiségét, lelkületét. Rájuk ma sincs szükségünk
− fogalmazott.
A háromszéki megyeszékhely polgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy a román nemzeti ünnep alkalmából az 1918. december 1-jén Gyulafehérvárról készült fényképfelvétel burkolja be a város főterén álló SEPSI óriásbetűket, és ezek mellé a Gyulafehérvári Nyilatkozat román és magyar nyelvű szövegét is kihelyezték.
Számontartjuk a több mint száz éve megfogalmazott ígéreteket és vállalásokat, és minden jogszerű eszközzel emlékeztetjük a román államot azok betartására − írta a politikus a nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részére utalva. A békés együttélés záloga a kölcsönös tisztelet és megbecsülés,
ezt a helyi közösség tagjai tudják és gyakorolják is, őket köszöntjük ezzel a gesztussal
– összegzett Antal Árpád.
A román nacionalista szervezetek pénteki sepsiszentgyörgyi rendezvényét pár nappal korábban a kisebbségi jogvédelemmel foglalkozó Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is provokációnak minősítette.