A szakértő arra is reagált, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a tüntetők közé beszivárgó szélsőjobboldal veszélyeire figyelmeztet. Bauer Bence szerint előfordulhat ilyen egy nagyobb megmozdulásokon, de ezt nem érdemes túlértékelni. Főleg az Alternatíva Németországért (AfD) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) az, amely támogatja a gazdatüntetéseket, tette hozzá.
Az agrárdízel támogatásának megvonása csak egy jel, de sok más olyan intézkedése volt a kormánynak, ami az emberek elégedetlenségéhez vezetett. Olaf Scholz támogatottsága rekordalacsony. A gazdatüntetés csak a jéghegy csúcsa
– hangsúlyozta a szakértő.
A rendkívül megerősödött AfD a gazdákkal van, akiket Elon Musk is a támogatásáról biztosított. Mindez azt jelenti, hogy egy újabb társadalmi réteg követel új választásokat. Bauer Bence elmondta, hogy a kormányzópártok rendkívüli módon gyengélkednek. Hozzátette, hogy ha az AfD ezt okosan ki tudja használni, akkor a német gazdák az AfD-ben is egy olyan pártot látnak, amely a gondjaikat komolyan veszik. Eddig ez a párt a gazdák szemében a CDU volt. A szakértő kiemelte: ma már Németországban két konzervatív párt van, az egyik a kereszténydemokrata, centrista CDU, a másik pedig az erősen konzervatív és karcosabb AfD. A szakértő szerint
a társadalom jelentős része a gazdák mellett van. A koalíciós kormánynak ebben az évben négy fontos választást kell túlélnie. Az EP-választást június 9-én, valamint szeptemberben lesznek tartományi választások Brandenburgban, Türingiában és Szászországban.

Amennyiben továbbra is folytatódik a Scholz-kabinet jelentős népszerűségvesztése, Bauer Bence szerint elképzelhető, hogy széthullik a kormány. Vagy úgy, hogy kiszáll a Szabaddemokrata Párt (FDP), vagy pedig az ellenzék konstruktív bizalmatlansági indítványt terjeszt be ellenük a Bundestagban. Ebben az esetben ha a szövetségi parlament megvonja Olaf Scholztól a bizalmat, előre hozott válasz lesz.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!