Kalifornia állam 2024-ben kibővíti egészségügyi rendszerét, ami azt jelenti, hogy még több adófizetői dollárból finanszírozzák majd a nemváltoztató műtéteket a lakosok számára, állampolgársági státusuktól függetlenül – írta a Fox News alapján a Mandiner.
Őrület: Kaliforniában ezentúl az állam fedezi az illegális bevándorlók nemváltoztatását
Még a szőrtelenítést is állja az állam.

Egy 2022 májusában már beterjesztett és a Daily Caller Alapítvány által ismertetett feljegyzés szerint a kaliforniai Medi-Cal fedezi majd a jövőben a hormonterápiák és az olyan eljárások költségeit,
amelyek az elsődleges és másodlagos nemi jellemzőket az egyén azonosított nemének megfelelővé teszik, beleértve az e szolgáltatásokhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokat, például a szőrtelenítést is
– írta meg a Mandiner. Január elsejétől
mintegy hétszázezer, 26 és 49 év közötti illegális bevándorló jogosult ezekre az egészségügyi szolgáltatásokra,
amelyek a becslések szerint a kaliforniai adófizetők számára megközelítőleg 3,1 milliárd dollárba kerülnek. A Kaliforniában élő illegális bevándorlók számára ez évente több mint négyezer dolláros egészségügyi ellátási támogatást jelent, amelyet az állam általános alapjából finanszíroznak – ismertette a lap.
További Külföld híreink
A nemi hovatartozást megerősítő ellátás a Medi-Cal fedezett ellátása, amennyiben orvosilag szükséges
– olvasható a feljegyzésben. Az erre vonatkozó kérelmeket olyan szakemberektől kell kérni, akiknek tapasztalata van a transznemű és nemileg sokszínű személyek kompetens ellátásában, és országosan elismert irányelveket kell alkalmazniuk.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tüntetés és ellentüntetés is volt Londonban
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.

Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.

Robbanószerkezetet találtak az orosz vasútvonalon + videó
Két ember meghalt.

Amerikai külügyminiszter: Washington a Fülöp-szigetek mellett áll
Marco Rubio bírálta Kína tervét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tüntetés és ellentüntetés is volt Londonban
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.

Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.

Robbanószerkezetet találtak az orosz vasútvonalon + videó
Két ember meghalt.

Amerikai külügyminiszter: Washington a Fülöp-szigetek mellett áll
Marco Rubio bírálta Kína tervét.