A szakértő szerint a határvédelem megerősítését is követelheti Zelenszkij lépése, hiszen a menekültek számát nézve, ha tömegével próbálnak majd cannabist átcsempészni, az idővel Magyarországra is hatással lehet, pláne, ha később a magyar egészségügynek kell ápolnia a függőket. Téglásy Kristóf úgy véli,
fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben Ukrajnából nagy mennyiségben igyekeznek marihuánát juttatni Magyarországra és az Európai Unióba,
ami alaposan fellendítheti a feketekereskedelmet és ronthat a közbiztonság helyzetén.
A Drogkutató Intézetnek adott interjújában Somkuti Bálint, a Mathias Corvinus Collegium kutatótanára arról beszélt, hogy bár a kijevi parlament a katonaságnak, rekreációs és rehabilitációs céllal legalizálta a marihuánát, ha egy ilyen kiskaput a döntéshozók kinyitnak, azt utólag már nagyon nehezen tudják bezárni.
Számtalan kérdés vetődik fel: az érintettek kiktől, honnan és hogyan szerzik be, mekkora adagokat vásárolhatnak, kik ellenőrzik ezt a területet, továbbá mi a biztosíték arra, hogy csak a katonák használják, és nem adnak a szerből másoknak is – sorolta Somkuti Bálint. Szerinte ugyancsak nagy kérdés, mi lesz azokkal, akiknek a szervezete hamar hozzászokik a kapudrognak tartott marihuánához, és ezután erősebb kábítószerek felé fordulnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!