Ukrajna arra törekszik, hogy a szövetség 2024. júliusi csúcstalálkozóján meghívást kapjon a NATO-ba – közölte Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij elnök hivatalának vezetője. Az üzenetet Telegram csatornáján tette közzé.
Az ukrán vezető megmondta, mikor lépnek be a NATO-ba
Az ukrán elnök hivatalának vezetője megjelölte a vágyott dátumot is.

Jermak elmondta, hogy a világ csak akkor térhet vissza a biztonság állapotába, ha valódi lépéseket tesz Ukrajna NATO-ba való meghívására. A tisztviselő azt is hangsúlyozta, hogy az ország szövetségi tagságának elutasítása a világ más régióiban is eszkalációhoz vezetne.
Borítókép: Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője sajtótájékoztatót tart az ukrajnai háború lezárását célzó nemzetbiztonsági konferencián Davosban 2024. január 14-én (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szijjártó Péter: A szövetségeseink fölényes győzelmet arattak Georgiában is!
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.

Exkluzív: Brüsszelnek üzent választási győzelme után Andrej Babis
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.

Szijjártó Péter: Bravó, Andrej Babis
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.

Terrorizmus vádja miatt több embert kivégeztek Iránban
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk