Bár a több mint nyolcórás vallomás zárt ajtók mögött zajlott, a Fox News amerikai televíziós hálózat által megszólaltatott források szerint Bobulinski többek között azt vallotta, hogy 2017-ben ő maga is személyesen találkozott Joe Bidennel Los Angelesben.
Hunter Biden korábbi üzlettársa azt is elárulta, hogy az amerikai sajtóban megszellőztetett, a kínai céggel kapcsolatos „jutalmazásról” szóló e-mailekben emlegetett „nagy ember” nem volt más, mint az akkori alelnök és mostani elnök, Joe Biden.
A vallomásban elhangzott, hogy Joe Biden gyakorlatilag lehetővé tette a fia számára, hogy „Amerika legveszélyesebb ellenségeinek” árusítsa ki az alelnökhöz való kapcsolatot.
Bobulinski szavai megerősítik a két adóhatósági nyomozó tanúvallomását, akik még tavaly tavasszal mondták ugyanezt, amikor informálták a kongresszust a Hunter Biden utáni szövetségi nyomozást átszövő politikai szálakról.
Joe Biden több volt, mint résztvevője és haszonélvezője a családja üzletének; ő volt a segítője, annak ellenére, hogy egy bonyolult rendszerrel leplezték, hogy fenntartsák a hihető tagadhatóságot. Az egyetlen ok, amiért ezek a nemzetközi üzleti tranzakciók – amelyek során több tízmillió dollár áramlott közvetlenül a Biden családhoz – megtörténtek az volt, hogy Joe Biden magas tisztséget töltött be
– idézte Bobulinskit a Fox News.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök és fia, Hunter Biden (Fotó: Andrew Caballero-Reynolds / AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!