– Ha Julian Assange-ot kiadják, az veszélyes precedenst teremt, amelyben az Egyesült Államok kormánya kiadókat és újságírókat célozhat meg szerte a világon kiadatás és vádemelés miatt – jelentette ki Rosa Kulak, az Amnesty International Australia aktivistája.
Továbbra sincs ítélet a kémkedéssel vádolt WikiLeaks-alapító ügyében
Továbbra sem tudjuk, hogy London kiadja-e Julian Assange-ot, a WikiLeaks kémkedéssel vádolt alapítóját. Már öt éve ül a belmarshi börtönben, az Egyesült Államokban akár életfogytig tartó büntetésre is ítélhetik.

Tegnap óta zajlik az Egyesült Királyságban az a meghallgatás, ahol a WikiLeaks-alapító ügyvédjei azért küzdenek, hogy Assange megkapja a jogot arra, hogy fellebbezést nyújtson be a 2022-es, az Egyesült Királyság belügyminisztere által ellenjegyzett kiadatási határozat ellen. Ha a bírósági procedúra végén az az ítélet születik, hogy Assange nem élhet a fellebbezés lehetőségével, akkor még az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat.
Assange nem volt jelen a tárgyaláson, egészségügyi állapota miatt videón sem követte az eseményeket.
Ahogy többen jósolták, nem született döntés a mai napon sem az ügyben, az ítéletet így egy későbbi időpontban hirdeti ki a bíróság.
Az ausztrál származású Assange akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat a tengerentúlon kémkedésért. Jelenleg már ötödik éve tölti büntetését a belmarshi börtönben.
Donald Trump elnöksége idején élesztették fel azt az amerikai eljárást, amiben titkos anyagok megszerzésében és nyilvánosságra hozatalában játszott szerepe miatt vádolták kémkedéssel és számítógépes visszaéléssel. A WikiLeaks részleteket közölt az USA iraki és afganisztáni tevékenységéről, köztük egy helikoptertámadásról, amelyben 11 ember életét vesztette. Továbbá azzal vádolják, hogy Chelsea Manninggel, az amerikai hadsereg informátorával szövetkezett, hogy a Pentagon számítógépét feltörve titkos diplomáciai és katonai dokumentumokat tegyenek közzé.
2012-ben politikai menedékjogot kapott Ecuadorban, ott a nagykövetségen tartózkodott, ezt 2019-ben visszavonták, ezután került börtönbe.
A kiadatás ellen érvelők egészségügyi állapotára és a szólásszabadság védelmére hivatkoznak, míg az Egyesült Államokat képviselő ügyvédek szerint Assange megrongálta az USA biztonsági és hírszerző szolgálatait, és „súlyos és közvetlen kockázatot teremtett” a minősített dokumentumok nyilvánosságra hozatalával – olyan kockázatokat, amelyek ártatlan embereknek árthatnak és önkényes fogva tartáshoz vezethetnek.
Borítókép: Julian Assange (Fotó: Photo by Daniel Leal / AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Visszavonták a keresztényellenes javaslatot
Bírósági végzéssel lehetetlenítették volna el, hogy prédikátorok az utcán imádkozhassanak. Más városban tanácsi rendeletre hivatkozva már évek óta vegzálják a keresztényeket.

Bezárattak egy korániskolát Franciaországban
A prefektus a lehetséges iszlamista túlkapásokra is rávilágít.

Brüsszelben kommunistákat megszégyenítő módon megfélemlítik az újságírókat
Az Európai Parlamentben zaklatták a Magyar Nemzet munkatársait, és azzal fenyegette őket az EP egy alkalmazottja, hogy kitiltják őket az épületből.

Trump is részt vehet Putyin és Zelenszkij isztambuli béketárgyalásán
Az ukrán elnök támogatja, hogy Donald Trump is részt vegyen az isztambuli találkozón.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bennfentes kereskedelemért akár öt évet is kaphat Magyar Péter

Máté Gábornak vastag a bőr a képén, még neki áll feljebb

Hétmillió forintot találtak a Keleti aluljáróban kéregető Ignác bácsi telefonján

Hátborzongató téboly Svájcból: egyetlen kérése lesz Putyinnak Magyarországtól

Most érkezett: brutális vonatbaleset történt, a tűzoltók már a helyszínen

Óriási veszélyre hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök + videó

Döbbenetes balhé Marozsán meccsén: a szervezők tehetnek róla?

Véget vetett a Roma veretlenségének, biztosan dobogós és BL-induló az Atalanta

Nagyítóval kerestük, de csak megtaláltuk az NB I-et az NB II-es rangadón

Brüsszelben kommunistákat megszégyenítő módon megfélemlítik az újságírókat

Szoboszlai kihúzta a gyufát a Liverpool-szurkolóknál: „Ehhez még nincs joga”

A Real Madrid bajnoka szégyennek nevezte Vinícius tettét a Barcelona ellen
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Visszavonták a keresztényellenes javaslatot
Bírósági végzéssel lehetetlenítették volna el, hogy prédikátorok az utcán imádkozhassanak. Más városban tanácsi rendeletre hivatkozva már évek óta vegzálják a keresztényeket.

Bezárattak egy korániskolát Franciaországban
A prefektus a lehetséges iszlamista túlkapásokra is rávilágít.

Brüsszelben kommunistákat megszégyenítő módon megfélemlítik az újságírókat
Az Európai Parlamentben zaklatták a Magyar Nemzet munkatársait, és azzal fenyegette őket az EP egy alkalmazottja, hogy kitiltják őket az épületből.

Trump is részt vehet Putyin és Zelenszkij isztambuli béketárgyalásán
Az ukrán elnök támogatja, hogy Donald Trump is részt vegyen az isztambuli találkozón.