Korán kiálltam amellett, hogy fegyvereket szállítsunk Ukrajnának, és amellett vagyok, hogy továbbra is támogassuk őket egyre több és több katonai anyaggal
– jelentette ki.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy tiszteletben tartja azt az álláspontot is, amelyik elvi, erkölcsi okokból vagy vallási meggyőződésből más következtetésre jut a fegyverszállítások kérdésében.
A tárgyalásos megoldást lehetővé tévő tűzszünetről Habeck azt mondta, hogy ellene van „a háború befagyasztásának”.
Bármennyire megértem, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a háború befagyasztásáról beszélnek, ez az álláspont figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy csak az ukránok dönthetnek arról: milyen árat hajlandók fizetni, és milyen feltételekkel akarnak tűzszünetet elérni, vagy véget vetni a háborúnak
– fogalmazott a zöldpárti politikus.
Habeck véleménye szerint Oroszország Európa egyesülését és egységét akarja megsemmisíteni. – Ezért Németország biztonsága és az európai béke szempontjából is fontos, hogy Ukrajna sikeresen megvédje magát, és Németország segítse ebben – szögezte le Robert Habeck német szövetségi alkancellár.
Borítókép: Az ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat képén orosz rakétatámadás helyszíne a kelet-ukrajnai Hirnikben 2024. március 28-án (Fotó: MTI/EPA/Ukrán Állami Katasztrófavédelmi Szolgálat)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!