A találkozó után Donald Tusk lengyel miniszterelnök elmondta, hogy az agrárügyi témákban egy lépést haladtak előre a mindkét fél számára kedvező megoldások keresésében. Megerősítette egyben azt is, hogy Lengyelország részt vesz az orosz és a belausz gabona európai behozatalát érintő diplomáciai offenzívában.
– Egy lépés választ el attól, hogy az EU e téren 50 százalékos vámot vessen ki
– jelentette ki Donald Tusk, aki arról is beszámolt, hogy a két kormány közel áll az ukrán fuvarozók lengyelországi tranzitját érintő megoldások véglegesítéséhez, úgy, hogy az áruszállítás ne okozzon zavarokat a lengyel piacon. A lengyel kormányfő kétségbevonhatatlannak nevezte, hogy Varsó anyagi, katonai, pénzügyi, diplomáciai értelemben támogatja Kijevet az orosz–ukrán háborúban, és támogatja Ukrajna EU- és NATO-csatlakozását is. A több lengyel és ukrán tárcavezető részvételével folytatott varsói tárgyalások napirendjén a kulturális javak védelme terén folytatandó együttműködés és energetikai témák is szerepeltek.
Borítókép: Donald Tusk lengyel kormányfő és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a fegyvergyárakról egyeztetett Varsóban (Fotó: NurPhoto/NurPhoto via AFP/Dominika Zarzycka)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!