Átverve érzik magukat azok a sofőrök, akik hidrogénmeghajtású autókat vásároltak, és ezek között is a Toyota Mirai tulajdonosok vannak kiakadva, olyannyira, hogy jogi lépéseket tettek a gyártóval szemben – adta hírül a Totalcar.
Beperelték a népszerű autómárkát, itt vannak az okok
Átverve érzik magukat a sofőrök.

A portál azt írja, hogy a legnagyobb problémát a tankolás okozza, ugyanis Amerikában mindössze 52 helyen lehet hidrogént tankolni, ami héttel kevesebb a 2023-as 59-nél. Ahol pedig lehet tankolni, ott sem nagyon egyszerű a helyzet. Az ellátási problémák mellett az is gondot okoz, hogy az extrém alacsony hőmérséklet miatt az autóhoz odafagy a töltőfej, amelyet csak szakember segítségével lehet biztonságosan leszedni.
További Külföld híreink
A tulajdonosok azért sincsenek elragadtatva, mert a hidrogén kezdetben is magas ára megháromszorozódott az elmúlt időszakban. Az üzemanyag kilója eleinte nagyjából 13 dollár volt, mára viszont ez 36 dollárra nőtt. Ez azt jelenti, hogy a Toyota Mirai 5,65 kiló kapacitású tankját így a nulláról megtölteni 203 dollárba – nagyjából 75 ezer forintba – kerül.
További Külföld híreink
A tulajdonosok egy része ezek miatt nem kisebb dolgot szeretne, mint, hogy a gyártó vásárolja vissza tőlük az autót. A Toyota persze ezt elutasítja, azzal érvelve, hogy a járművel önmagában nincs probléma – részletezi a portál.
További Külföld híreink
A jelenlegi állás szerint harminc tulajdonos indított pert a gyártó ellen, egyrészt, mert úgy vélik, hogy a Toyota meghamisította a hatótávolságot, másrészt megbízhatatlannak tartják az infrastruktúrát, miközben azt állítják, hogy a hidrogénkutakig az utazás felemészti a jármű hatótávolságát.
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.

Magyar Levente: A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.

Zelenszkij megerősítette, hogy folytatódik a fegyverszállítás
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.

Donald Trump döntést hozott az illegális bevándorlókról
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk