Biden nyilatkozatai egyébként nagy port kavartak, ugyanis az óceániai szigetország lakói sem örülnek annak, hogy a nyugati nagyhatalom vezetője ilyen kijelentéseket tesz hazájukról. Elemzők egyúttal arra figyelmeztettek, Biden éppen akkor állt elő Bosie bácsi történetével, amikor Washington igyekszik megszilárdítani a kapcsolatait Pápua Új-Guineával.
Michael Kabuni, a Pápua Új-Guineai Egyetem politikatudományi oktatója hangsúlyozta, országában valóban jelen volt a kannibalizmus, ám amikről az amerikai elnök beszélt, az már sértő.
A szakértő utalt arra is, a kannibalizmust egyáltalán nem úgy kell elképzelni, mint ahogy Biden előadta. Kiemelte, valóban voltak arra példák, hogy egyes közösségek tagjai tiszteletből megették az elhunyt rokon holttestét, de nem ennének meg egyetlen fehér embert sem, aki az égből zuhant le. Hozzátette: a kannibalizmus hátterében nem az élelmiszerhiány állt, ugyanis már régészeti leletekkel is alátámasztották, hogy az országban már tízezer évvel ezelőtt is folytattak mezőgazdaságot.
Körülbelül 79 ezer amerikai katonát nem találtak meg a második világháború után. Délkelet-Ázsiától a Koreai-félszigeten át egészen Európáig. Mire utal Biden? Hogy mind a 79 ezret, akik soha nem kerültek elő, megették?
– tette fel a kérdést Kabuni.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!