Szavai szerint veszélyes irányba haladnak a folyamatok, amit jól példáznak a nyugati katonák esetleges Ukrajnába küldéséről vagy éppen a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségéről szóló közelmúltbeli nyilatkozatok.
Ezért együtt kell működniük azon országoknak, amelyek a béke pártján állnak, amelyek eléggé bátrak ahhoz, hogy felszólaljanak a béke mellett
– jelentette ki.
És remélem, hogy ez az együttműködés segíteni fog a békés megoldás megtalálásában
– tette hozzá.
A miniszter arra is kitért, hogy a mostani immár a tizenegyedik találkozója tádzsik hivatali partnerével, ez pedig jól mutatja, hogy a két ország milyen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak. Közölte, hogy hamarosan további tájékoztatás várható a dusanbei látogatásáról.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. április 26-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!