Törökországon keresztül kötnék össze Irakot Európával

Nagy készülődés előzte meg Irakban Recep Tayyip Erdogan hétfői látogatását: a török elnök ugyanis 2014-es hivatalba lépése óta most először utazik az arab országba. Irakban legutóbb 2011-ben, még miniszterelnökként járt. A két, egymással szomszédos ország kapcsolatai az utóbbi években nem voltak felhőtlenek, ám több olyan pont is van, melyek ügyében elengedhetetlen Ankara és Bagdad együttműködése: az egyik ilyen kérdés a terrorizmus, a másik pedig egy olyan útvonal létrehozása, mellyel Irakot Európával kötnék össze Törökországon keresztül.

2024. 04. 22. 5:45
Turkish President Recep Tayyip Erdogan
Recep Tayyip Erdogan török elnök feleségével az elnöki repülőgépen az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren 2023. július 17-én Fotó: Murat Cetinmuhu Forrás: AFP/Anadolu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A terrorizmus elleni együttműködésen lesz a hangsúly Recep Tayyip Erdogan hétfőn kezdődő iraki látogatása során – számolt be vasárnap a Hürriyet Daily News angol nyelvű török napilap. Tervek szerint az államfő a fővárosba, Bagdadba utazik, majd útja során Erbílbe, iraki Kurdisztán fővárosába is ellátogat.

Török szakértők nem tartják kizártnak, hogy a terrorizmussal kapcsolatos egyeztetések során előtérbe kerül a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kérdése is, melyet Ankara terrorszervezetként tart számon.

Török híradások szerint a felek tárgyalni fognak egy közös műveleti központ létrehozásáról, valamint egy stratégiai keretmegállapodást is aláírnak, mely kiterjed majd a biztonságra, az energiára, a kereskedelemre, a vízgazdálkodásra, a közlekedésre és az egészségügyre. Noha a Ankara és Bagdad között nem éppen felhőtlen a kapcsolat, fontos kereskedelmi partnerei egymásnak a térségben – emelte ki a Daily Sabah.

A török napilap egyúttal azt is hangsúlyozta, a látogatásnak európai érdekei is vannak.

Előrejelzések szerint ugyanis a felek tárgyalni fognak egy olyan, 17 milliárd dolláros fejlesztési út létrehozásáról, mely Törökországon keresztül Irakot Európával kötné össze. Kiindulópontja az arab ország egy kikötője lesz a Perzsa-öbölben, majd a török–iraki határon kapcsolódna rá a török úthálózatra. Korábban Hakan Fidan török külügyminiszter ismertette, a teljes útvonalat mintegy 1200 kilométer hosszúra tervezték, és része egy autópálya-, valamint egy vasúti útvonal is.

Az iraki kikötő építési munkálatait már egyébként megkezdték, várhatóan 2025-re készülhet el. Arab portálok kiemelték, a tervek szerint a Közel-Kelet legnagyobb kikötőjét építik meg.

Borítókép: Recep Tayyip Erdogan török elnök feleségével az elnöki repülőgépen az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren 2023. július 17-én (Fotó: AFP/Anadolu/Murat Cetinmuhu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.