Gyűlölik a szurkolók a „rézbőrűek” új polkorrekt nevét

Ismét felmerült az ötlet, hogy nevet váltson a Washington Commanders.

2024. 05. 31. 17:09
Redskins drukker még 2017-ben, a névváltás előtt. Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sportkedvelők 54 százaléka, a Washington Commander szurkolóinak 58 százaléka utálja az amerikaifutball-csapat új nevét – derült ki a The Washington Post friss közvélemény-kutatásából.

A felmérések szerint mindössze 16 százalék vélte úgy, hogy meg kellene tartani az együttes jelenlegi nevét.

Ahogy azt korábban lapunk is megírta, a washintoni alakulat még 2020-ban – a Black Lives Matter (BLM, A fekete életek számítanak) mozgalom csúcspontján döntött úgy baloldali politikai nyomásra, hogy megváltoztatják az 1933 óta használt redskins, azaz rézbőrűek nevet. Ezt követően egy évig a nem túl kreatív Washington Football Team néven futottak, majd 2022-ben változtattak Commandersre (Parancsnokok). A név- és emblémacsere mögött egyértelműen az a szándék állt, hogy nem akarták a sokak által rasszistának tartott kifejezéssel megsérteni az őslakosokat. Csakhogy a Washington Post 2016-os közvélemény-kutatásából egyértelműen kiderült, hogy

az amerikai őslakosok 90 százaléka egyáltalán nem tartotta sértőnek a rézbőrű kifejezést.

Sőt, tavaly őslakosok egy csoportja levelet küldött a tulajdonosoknak, amelyben azt követelik, hogy az egyesület kapja vissza eredeti nevét. Azzal érvelnek, hogy a kultúrát nem eltörölni kell, hanem oktatásra lenne szükség (educate, not eradicate – írja az angol szójáték). A csoport még mindig aktív, már több mint 90 ezren támogatták mozgalmukat.

Úgy tűnik. a Washington Commanders vezetése azonban hajthatatlan. A közvélemény-kutatás után a csapat elnöke úgy nyilatkozott, most egyáltalán nem prioritás a névváltoztatás. Az alakulat tulajdonosai pedig ugyan nem zárták ki teljesen, hogy ismét átkereszteljék a csapatot, de ők is megerősítették, hogy ez most mellékes kérdés.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.