Az Európai Néppárt helyesli Magyarország megbüntetését

A genfi menekültügyi egyezmény, az Európai Unió alapjogi chartája és az uniós jogszabályok végrehajtása nem alku tárgya, Magyarországnak is be kell tartania azokat – jelentette ki Othmar Karas, a leköszönő Európai Parlament első alelnöke, az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselője a magyar közmédiának küldött közleményében pénteken.

2024. 06. 14. 20:53
Európai országok zászlói lengetnek az Európai Parlament épülete előtt Strasbourgban. Fotó: AFP Fotó: SEBASTIEN BOZON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, 

az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön 200 millió euró, valamint további napi egymillió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot. 

Az ítélet szerint Magyarország nem teljesítette a bíróságnak a – befogadási feltételekről szóló irányelv és a visszatérési irányelv rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatban – 2020 decemberében hozott ítéletében foglaltakat. Magyarország „a lojális együttműködés elvének megsértésével szándékosan kivonja magát a nemzetközi védelemmel kapcsolatos közös uniós politika egészének, valamint az EU-ban jogellenesen tartózkodó, unión kívüli országok állampolgárainak kitoloncolására vonatkozó szabályok alkalmazása alól” – írták.

Orbán Viktor miniszterelnök a döntésre reagálva közösségi oldalán azt írta:

Ilyet még a világ nem látott! Soros György bíróságának ítélete vérlázító, felháborító, eszement!

Azt is kiemelte, 

Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának! Megvédjük a határokat és megvédjük a magyar embereket!

Othmar Karas közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió Bíróságának ítélete megerősíti, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elfogadhatatlan menekültügyi politikája törvénytelen.

A genfi menekültügyi egyezmény, az EU alapjogi chartája és az uniós jogszabályok végrehajtása nem alku tárgya, azokat minden tagállamnak be kell tartania és végrehajtania.

A szankciók szükségesek a menekültügyi és migrációs paktum közelgő végrehajtását tekintve. A lojális együttműködés jegyében Magyarországnak is be kell tartania az elfogadott szabályokat, úgy a külső határok hatékony védelemére, mint a menekültügyi eljárások lefolytatásának átvételére a külső határokon és a szolidaritási mechanizmusra vonatkozóan – tette hozzá az osztrák politikus.

Borítókép: Európai országok zászlói lengenek az Európai Parlament épülete előtt Strasbourgban, Franciaországban 2024. június 6-án (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.