A Donald Trump elleni szombat esti merénylet az amerikai politika egy jelentős történelmi pillanata lett, a volt elnök támogatói pedig a harci szellemét ünneplő és a baloldal hisztérikus gyűlöletét gúnyoló mémek gyártásába kezdtek.
Donald Trump a Mátrixban – máris beindult a mémgyár a sikertelen merénylet után
Százával születnek a mémek az interneten, miután nem sikerült meggyilkolni Donald Trumpot.

Hamar ikonikus jelképpé vált a fotó, amelyen Donald Trump véres arccal, a biztonsági szolgálat embereinek gyűrűjében az öklét mutatja a támogatóinak, azt üzenve ezzel, hogy nem lehet megfélemlíteni. A Human Events szerkesztője, Jack Posobiec fekete-fehérben tette közzé a fotót, amelyen Trump szeme vörösen izzik, akár egy szuperhősé.
Egy másik fotón pedig az olvasható: „Ha a királyt akarod, akkor jobban teszed, ha nem hibázol”.
További Külföld híreink
Sokakat megihletett a fotó, amelyet rögtön a Mátrix című nagy sikerű film főszereplőjéhez hasonlítottak. Az egyik kultikussá vált jelenetben Neo, a főszereplő több tucat lövedéket állít meg vagy kerül ki.
Egy másik megjegyzés szerint ha a demokraták nem tudnak utat törni maguknak, akkor igazán veszélyessé válnak – ahogyan az a történelemben már többször bebizonyosodott.
Mások azt emelték ki, hogy mi a különbség Donald Trump és Joe Biden között.
Voltak, akik azt üzenték egy szerkesztett fotóval, hogy Trumpot még a lövedékek sem ijesztik meg, Joe Biden eközben a lépcsőkkel sem tud megküzdeni.
Borítókép: Az egész ország figyelemmel követte a Donald Trump elleni merénylettel foglalkozó tudósításokat – már ahol egyáltalán beszámoltak róla (Fotó: NurPhoto via AFP/Beata Zawrzel)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Észak-Korea megindokolta a részvételét az orosz–ukrán háborúban
Eddig több mint tízezer katonát küldtek az ukrajnai frontra.

Peszkov fontos feltételt szabott a fegyverszünethez
A szóvivő szerint Ukrajna nem áll készen a tárgyalásokra.

Orbán Viktor világhírű professzort fogadott
A kormányfő az orosz–ukrán háborúról egyeztetett a sztárprofesszorral.

Iszlamistákkal barátkozik az európai ország kormánypártja
Nem csoda, hogy sorra nyerik a képviselői pozíciókat az Izrael-ellenes jelöltek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Havas Henrik a pápaválasztásról: Majdnem azt írattam Ágival, hogy Antikrisztus

Nem akármilyen egybeesésre hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Észak-Korea megindokolta a részvételét az orosz–ukrán háborúban
Eddig több mint tízezer katonát küldtek az ukrajnai frontra.

Peszkov fontos feltételt szabott a fegyverszünethez
A szóvivő szerint Ukrajna nem áll készen a tárgyalásokra.

Orbán Viktor világhírű professzort fogadott
A kormányfő az orosz–ukrán háborúról egyeztetett a sztárprofesszorral.

Iszlamistákkal barátkozik az európai ország kormánypártja
Nem csoda, hogy sorra nyerik a képviselői pozíciókat az Izrael-ellenes jelöltek.