A magyar kultúrát ünnepelték Brüsszelben július 2-án. A brüsszeli Liszt Intézet által szervezett esemény egész nap tartott, különböző helyszíneken.
Ilyen volt a brüsszeli magyar nap
A brüsszeli Liszt Intézet Rubik-kocka-kirakó versennyel, koncerttel, néptánccal és magyar kutyafajtákkal várta az érdeklődőket.

Július 2-án, az elnökségünk második napján, azt szeretnénk, hogyha a Brüsszelben élő belga és nemzetközi lakosok, polgárok is éreznének valamit a magyar elnökségből, nemcsak azok, akik a protokolláris eseményekre meg vannak hívva, hanem azok is, akik itt sétálnak a városban, így napközben a Magyar Banda zenészei és a néptáncosok már különböző helyszíneken flashmob előadásokat tartottak
– nyilatkozta Kovács Zsófia, a Liszt Intézet igazgatója.
Majd a rendezvény fő részére a Cinquantenaire parkban került sor. Itt az érdeklődők Rubik-kocka-kirakó versenyen vehettek részt.

Az egész napot áthatja a Rubik-kocka-kirakó verseny, amikor rögzítjük is az eredményeket. A Rubik-kockáról egyrészt nem sokan tudják, hogy magyar innováció és Rubik Ernő nevéhez kötődik, ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy ezt újra megerősítsük, emlékeztessük az embereket
– hangsúlyozta Kovács Zsófia.
A Rubik-kocka egyben a soros magyar elnökség logója is, és a magyar találmány idén ünnepli az 50. évfordulóját.
Továbbá, a résztvevők VR-szemüvegeken keresztül csodálhatták meg Magyarország különböző épületeit és tájait, majd magyar kutyafajtákkal találkozhattak kutyapiknik során. Érdekesség, hogy Alexander De Croo belga miniszterelnök magyar vizslája is meghívást kapott az eseményre. Este a Magyar Banda szórakoztatta az érdeklődőket, valamint táncház volt.

Az esemény azért is különleges, mert egy gyönyörű magyar–belga együttműködést is megmutat, ugyanis a belga elnökség által elkezdett Horizon 2030 fesztivál keretei között valósulhatott meg a magyar nap, mint hivatalos program
– emelte ki Kovács Zsófia.
Borítókép: Magyar nap Brüsszelben (Fotó: Biró Réka)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Halálos légicsapás érte Ukrajnát: senkit sem kímélt az orosz tüzérség
Többen súlyos állapotban vannak.

Matteo Salvini újra bíróság elé állhat
Újra kezdődhet a Matteo Salvini ellen indított bírósági kálvária. A Liga kormánypártot hidegzuhanyként érte a hír miszerint a palermói ügyészség a Legfelsőbb Bíróságon nyújtott be fellebbezést Salvini ellen az Open Arms civilhajó ügyében.

Ukrán hekkerek támadták a Gazprom adatbázisait
A hackerek célzottan támadták a Gazprom műszaki infrastruktúrájának kulcselemeit.

Felrobbant egy kiképzőközpont, többen meghaltak + videó
A szövetségi és állami szervek vizsgálatot indítottak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk