Mark Takano, a képviselőház veteránügyi bizottságának vezető demokrata tagja szombaton a közösségi médián keresztül intézett felhívást az elnökhöz, amelyben tiszteletéről biztosítva Joe Bident, azt írta, hogy a választás tétje túlságosan nagy, majd kérte, hogy az elnök adja át a fáklyát Kamala Harris alelnöknek, és engedje át neki a lehetőséget az elnökjelöltségre.
Teljes offenzívát indítottak a lázadó demokraták Joe Biden ellen + videó
Több mint ötven korábbi magas rangú demokrata tisztségviselő sürgette Joe Bident visszalépésre a Fehér Háznak küldött levélben, szombaton ugyanezt kérte újabb kongresszusi képviselő az elnöktől.

Elizabeth Warren, Massachussets állam befolyásos demokrata szenátora szombaton egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Joe Biden félreáll, Kamala Harris alelnököt alkalmasnak tartja arra, hogy Donald Trump ellenfele legyen az elnökválasztáson, és aki készen áll a feladatra. A politikus úgy fogalmazott, hogy jelenleg Joe Biden a jelölt, akinek nagyon nagy döntést kell meghoznia.
A szombati összesítés szerint a kongresszus demokrata tagjai közül 35-en kérték nyilvánosan visszalépésre Joe Bident, köztük négy szenátor és 31 képviselő. Az amerikai törvényhozásban jelenleg 212 demokrata képviselő és 51 demokrata, illetve általában a demokratákkal együtt szavazó független szenátor dolgozik.
A CNN hírtelevízió szombaton számolt be arról a levélről, amelyet 56 korábbi diplomata, kül- és nemzetbiztonsági ügyekért felelős demokrata tisztségviselő küldött a Fehér Háznak, arra kérve az elnököt, hogy engedje át a jelöltséget. A levélben tiszteletükről biztosítva Joe Bident azzal érvelnek, hogy amennyiben Donald Trump győz az elnökválasztáson, az kockára teszi azokat az eredményeket a nemzetbiztonság területén, amelyeket – a levél írói szerint – Joe Biden elért.
A levélre reagálva Biden kampánycsapata közleményt adott ki, amiben egységet sürgetnek, mert szerintük Donald Trump nemzetbiztonsági kockázatot jelent és veszélybe sodorja Joe Biden külpolitikai sikereit.
Szombaton a Fehér Ház orvosa közölte, hogy Joe Biden állapota folyamatosan javul, miután szerdán koronavírus-fertőzöttséget állapítottak meg nála. A Biden-kampánycsapat közlése szerint az elnök hamarosan folytatja a választási kampányát, július végén pedig több kampánytámogatói találkozón vesz majd részt, amelyeken anyagi felajánlásokat várnak a választási harc folytatásához.
Borítókép: Végeláthatatlan azon demokraták sora, akik fellázadtak Joe Biden elnök ellen (Fotó: AFP/Kent Nishimura)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az üldözött keresztények védelmében hajtott végre légicsapásokat az Egyesült Államok Nigériában
Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

A békéről tett bejelentést a Kreml
Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

Titkos SMS-ektől a pénzmosási botrányig – korrupciós gócpont lett Brüsszel
„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Drónok tucatjai hullottak le az orosz területek felett – videó
Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az üldözött keresztények védelmében hajtott végre légicsapásokat az Egyesült Államok Nigériában
Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

A békéről tett bejelentést a Kreml
Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

Titkos SMS-ektől a pénzmosási botrányig – korrupciós gócpont lett Brüsszel
„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Drónok tucatjai hullottak le az orosz területek felett – videó
Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!