A vizsgálóbírók vasárnap másodszor hallgatták ki a kapitányt, két órán át a La Repubblica szerint, amely úgy tudja, hogy vizsgálat indulhat a legénység egyik tagja ellen is, aki ügyeletes volt a vihar idején, és túlélte a szerencsétlenséget.
A Termini Imerese-i főügyész, Ambrogio Cartosio szombaton azt mondta, hogy bár váratlan meteorológiai jelenség történt, nagyon is elképzelhető, hogy többszörös emberölés és hanyagságból előidézett hajótörés bűncselekménye valósult meg.
A Bayesiant úgy építették, hogy bármilyen időjárási viszonnyal dacolni tudjon
– mondta a La Stampa című lapnak adott és hétfőn megjelent interjújában Franco Romani hajóépítő mérnök, a jachtot építő csapat tagja. A szakember azt feltételezi, hogy egy nyitva hagyott oldalsó nyíláson tört be víz a jachtba, ami az elsüllyedését okozta. Romani szerint a legénység alábecsülhette a vihart, és nem biztosította, hogy minden nyílás zárva legyen a hajón.
A „brit Bill Gatesként” emlegetett Lynch azt ünnepelte barátaival és hozzátartozóival a szuperjachton, hogy egy amerikai bíróság felmentette őt egy milliárdos csalás vádja alól. Az olasz média jelentése szerint a 15 túlélő vasárnap elhagyta Szicíliát, Palermóban szálltak fel egy Londonba tartó magánrepülőgépre. A távozók között volt Angela Bacares, Mike Lynch felesége és Hannah nevű 18 éves lányának anyja, a szerencsétlenül járt jacht tulajdonosa.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!