„Harcolj, harcolj, harcolj, és soha ne add fel!” – mondta Donald Trump, az Egyesült Álamok 45. elnöke, aki az idei republikánus elnökjelölt, mikor október 5-én visszatért a pennsylvaniai Butlerbe, ahol július 13-án rálőtt a merénylő.

A visszatérésnek elsősorban szimbolikus jelentősége volt, hogy példát mutasson az amerikai polgároknak, hogy mindig fel kell állni, és soha ne adják fel – mondta el lapunknak Kiss Rajmund. Az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője Washingtonból nyilatkozva elmondta, a júliusi merényletkísérlet emlékére, de főleg a családját védő tűzoltó, Coray Comparetore előtt tisztelegve több tízezer ember együtt énekelte az Ave Mariát az elhunyt tűzoltó családja jelenlétében, pontosan abban a percben, amikor a merénylő kioltotta Comperatore életét.
Az esemény hangulatát és egyediségét emelte, hogy Elon Musk, a világ leggazdagabb vállalkozója életében először lépett politikai kampányszínpadra, hogy a támogatásáról biztosítsa Trumpot
– tette hozzá a szakértő.
– Személyesen ott voltam az októberi rendezvényen és a júliusi merénylet másnapján is. Az októberi esemény nem nevezhető klasszikus kampányrendezvénynek.
A hangulat megható és emelkedett volt, annak ellenére, hogy a 13 milliós Pennsylvania az elektorok számának köszönhetően döntő lehet a novemberi elnökválasztáson, és talán az egyik legfontosabb csatatérállam, ahol a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint hibahatáron belül, egy százalékkal vezet a korábbi elnök.
De a mintegy 13 ezres kisvárosnak, Butlernek is szüksége volt egy ilyen felemelő közös emlékezésre, a merényletkísérlet és a gyilkosság után – emelte ki Kiss Rajmund.
A szakértő emlékeztetett, a merénylet után júliusban azonnal elkezdődött a szolgálatok és a rendőrség közötti egymásra mutogatás, és több politikus Washingtonban párhuzamosan kezdeményezett tényfeltáró bizottságot, mert véleményük szerint a titkosszolgálat mulasztása okozhatta volna a volt elnök halálát. A független vizsgálóbizottság végül a titkosszolgálat átfogó reformját kérte, hogy ilyen kísérlet se fordulhasson elő.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!