Kövér László: A magyar–szlovák együttműködés stratégiai és baráti

Magyarország és Szlovákia együttműködése stratégiai és baráti – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke újságírók előtt Budapesten, miután munkalátogatáson fogadta a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét.

2024. 11. 16. 7:41
KÖVÉR László; ZIGA, Peter
Budapest, 2024. november 15. Kövér László házelnök fogadja Peter Zigát, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét az Országházban 2024. november 15-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A házelnök kiemelte: nemcsak a történelmünk és a földrajz rendelt bennünket egymás mellé, hanem a jelenkor kihívásai is. 

Ha csak a kereskedelmi forgalmat nézzük, akkor Szlovákia rendre vagy a második vagy a harmadik legfontosabb partnere Magyarországnak. A határon átnyúló gazdasági tranzakciók is egyre intenzívebbek, egyre inkább közös érdekek mentén, közös célokért dolgozunk

– mondta a magyar házelnök, majd hozzátette: az is összeköt bennünket, hogy az Európai Unióban egymást segíteni tudjuk, és ketten együtt többet érünk, mint külön-külön. Kövér László hangsúlyozta: 

a látogatás során nemcsak a kétoldalú kapcsolatokról ejtettek szót, hanem a nemzetközi helyzet változásairól is.

A szlovák parlament elnökével, Peter Zigával egyetértenek abban, hogy mind az európai parlamenti választásokon történt erőeltolódás, mind pedig az Egyesült Államok elnöki székében várható változás segíti a két ország érdekérvényesítési képességeinek javítását. 

Az Országgyűlés elnöke kiemelte: mind a két ország abban érdekelt, hogy az ukrajnai háború minél előbb befejeződjön. Alapos reményeket fűzhetünk ahhoz, hogy az előbb említett változások közelebb visznek bennünket „ehhez a vágyott békéhez”. 

Kövér László arról is beszélt, hogy miután január elsejétől Magyarország átveszi a visegrádi együttműködés (V4) elnöklését, azon lesz, hogy a parlamenti dimenzióban is intenzívebb szakaszba lépjen ez az együttműködés. 

Ebben természetesen ismét csak számíthatunk a szlovák partnerek közreműködésére

– fűzte hozzá. Peter Ziga rámutatott: a két ország intenzív kapcsolatai abból erednek, hogy közösek az érdekeik. A találkozó során néhány közös, kétoldalú kérdést is érintettek, így a két ország országgyűlésének együttműködését. A szlovák parlament elnöke közölte, hogy tájékoztatta Kövér Lászlót arról, hogy 

a szlovák parlamentben a múlt hónapban létrejött a szlovák–magyar baráti tagozat. 

Peter Ziga elmondta: érintették az európai szintű együttműködési lehetőségeiket, továbbá a V4-es együttműködést is. Szó volt az energia területén való együttműködésről, ugyanis 2025. január 1-jén lejár az Oroszország és Ukrajna közti gáztranzitszállításról szóló szerződés – mutatott rá a politikus, majd kiemelte: a két ország a tranzithálózatai össze vannak kötve, és amennyiben az Oroszországból érkező gázszállítás leállna, akkor alternatív gázszállítási ágakat tudnak bevonni annak érdekében, hogy az ellátás biztonsága ne sérüljön. Peter Ziga köszönetet mondott Kövér Lászlónak a szlovák légtér védelmében nyújtott segítségért, ugyanis 2025 végéig a szlovák légteret a cseh és a magyar vadászgépek védik. A Szlovák Nemzeti Tanács elnökének értékelése szerint a találkozó rendkívül nyílt, őszinte légkörben zajlott.

Borítókép: Kövér László házelnök fogadja Peter Zigát, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét az Országházban 2024. november 15-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.