A NATO-külügyminiszteri tanács mai brüsszeli ülésén Szijjártó Péter külügyminiszter ismételten rávilágított a közel-keleti válság súlyosságára, amely nemcsak a térség stabilitását, hanem a globális biztonságot is veszélyezteti.
A közel-keleti helyzet egyértelműen megmutatta a régió sérülékenységét és az eszkaláció veszélyét. Ha ez a konfliktus egybeér az ukrajnai háborúval, az beláthatatlan következményekkel járna
– fogalmazott.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország elkötelezett az eszkaláció elkerülése mellett, miközben nagyra becsüli az arab országok, különösen Jordánia stabilizálószerepét. II. Abdullah jordán király jelenléte az ülésen szimbolikus volt. „Jordánia példamutató visszafogottságot tanúsít a válság kezelése során, és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a helyzet ne váljon még súlyosabbá”
– emelte ki a miniszter.
A külügyminiszter külön hangsúlyozta a közel-keleti keresztény közösségek rendkívüli szenvedését. „Számunkra, egy ezeréves keresztény állam számára különös aggodalomra ad okot, hogy keresztény családok és közösségek tömegeit üldözik el otthonaikból” – mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy Libanon bombázásai és Szíria konfliktusai a keresztényekre különösen súlyos következményekkel járnak.
A kereszténység kétezer éves közösségei kerülnek veszélybe, és ezt a nemzetközi közösség nem nézheti tétlenül
– tette hozzá.