Donald Trump jogi eljárást helyezett kilátásba az első elnöki időszakában megvásárolt acélelemek eladása miatt, és jelezte, hogy már egyeztetett Texas állam vezetőivel a folyamat leállításáról szóló kötelezvény kiadásának lehetőségeiről.
A Biden-kormányzat tavaly a kongresszustól kapott törvényi felhatalmazást a határkerítés részeinek eladására vagy eladományozására.
Donald Trump azt mondta, a kerítéselemek kiárusítása „közel áll a bűncselekményhez”, és hozzátette, hogy januárban hivatalba lépő adminisztrációja további több százmillió dollárt fordít majd a határfal továbbépítésére.
A megválasztott elnök sajtótájékoztatóján kitért az orosz–ukrán háborúra, és megismételte, elkötelezett a megállítása mellett. Úgy fogalmazott, hogy „van egy kis előrelépés, de egy kemény és piszkos dologról van szó”.
A politikus összességében békésnek értékelte a hatalmi átmenet elmúlt heteit, ugyanakkor bírálta a leköszönő adminisztrációt, amiért a közelmúltban csaknem ötvenezer szövetségi munkavállaló kapott felhatalmazást további öt évre az otthoni munkavégzéshez. Donald Trump szerint azt a kormányzati alkalmazottat, aki nem jelenik meg a munkahelyén, el kell bocsátani.
A leendő elnök a választások óta tartott első sajtótájékoztatóján kegyelmet helyezett kilátásba New York város csalással és korrupcióval megvádolt polgármestere, Eric Adams ügyében. A demokrata városvezetőt azzal vádolják, hogy bizonyos intézkedések ígéretéért cserében luxusutakat és egyéb juttatásokat, valamint törvénytelen kampánytámogatásokat fogadott el évekkel korábban többek között török tisztségviselőktől.
Donald Trump kérdésre válaszolva kijelentette, hogy adminisztrációja nem tervezi védőoltások betiltását, és hangsúlyozta, hogy a gyermekbénulást okozó vírus elleni vakcina nagy támogatója.
A megválasztott elnök Floridában tartott sajtóértekezletén részt vett a mesterséges intelligencia egyik vezető vállalkozása, a japán SoftBank Group vezérigazgatója, Maszajosi Szon, aki a következő négy évben százmilliárd dollár értékű befektetésre tett ígéretet az Egyesült Államokban.
Borítókép: Donald Trump megválasztott amerikai elnök sajtótájékoztatón beszél (Fotó: AFP)