Kiemelkedő jelentőségű volt Orbán Viktor és Emmanuel Macron találkozója

Két teljesen eltérő álláspont találkozott tegnap este a háborúval kapcsolatban Párizsban – hívta fel a figyelmet Deák Dániel politikai elemző. Az európai védelempolitika megerősítése szavak szintjén már sokszor előkerült, de tettek eddig nem követték, így most is kérdéses az áttörés – tette hozzá Deák Dániel.

2025. 03. 06. 11:20
Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A találkozó kiemelt jelentőségét mutatja, hogy Emmanuel Macron francia elnök a mai rendkívüli európai uniós csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnököt fogadta utoljára – hívta fel a figyelmet lapunknak nyilatkozva Deák Dániel politikai elemző, hozzátéve, hogy az uniós csúcsok előtt a legfontosabb megbeszéléseket általában legutoljára hagyják.

Deák Dániel szerint Donald Trump hivatalba lépése paradigmaváltást jelentett az amerikai politikában, és ezt az uniós politikusok is érzik
Deák Dániel szerint Donald Trump hivatalba lépése paradigmaváltást jelentett az amerikai politikában, és ezt az uniós politikusok is érzik (Fotó: Getty Images via AFP)

Többórás tárgyalás volt, tehát az látszik, hogy itt bizony alapos tárgyalás, akár vita is lehetett a két vezető között

– mutatott rá.

Macron álláspontja világos, hiszen a találkozó előtti televíziós beszédében elmondta, hogy további fegyvereket szállítana Ukrajnának és pénzt is adna.

Tehát továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy uniós adófizetői pénzből kell tovább finanszírozni Ukrajnát és a háborút

– fogalmazott a szakértő.

Orbán Viktor ezzel szemben Antonio Costának, az Európai Tanács elnökének küldött levelében leszögezte, hogy nem támogatja a fegyverszállításokat Ukrajnának, sem azt, hogy tovább finanszírozzák az orosz–ukrán háborút. Európának az Egyesült Államokhoz hasonlóan fel kell vennie a kapcsolatot Oroszországgal, meg kell kezdenie a béketárgyalást – mondta Deák Dániel.

Fontos megjegyezni, hogy Orbán Viktor beszélt Donald Trump amerikai elnökkel telefonon, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert pedig fogadta amerikai hivatali partnere, Marco Rubio Washingtonban, tehát megtörtént az egyeztetés az Egyesült Államokkal az uniós csúcs előtt – tette hozzá.

Orbán Viktornak most nagyobb hátszele van, mint a korábbi uniós csúcsokat megelőzően. A kérdés az, hogy a brüsszeli bürokrácia, azok a szereplők, akik a háború folytatását és Ukrajna finanszírozását szeretnék, milyen eszközt vetnek be, milyen zsarolási potenciállal rendelkeznek Magyarországgal vagy akár Robert Ficóval szemben

– emelte ki a szakértő.

Látható, hogy sokan, bár nem merik nyíltan felvállalni, a háttérben szurkolnak, hogy sikerüljön a magyar kormányfőnek érvényesíteni az érdekeit. Itt arról van szó, hogy sok országban koalíciós feszültségek vannak, nem értenek egyet a koalíciós partnerek sem a kérdésben, ezért inkább csendben maradnak, és végrehajtják, amit a brüsszeli intézményrendszer kér tőlük – magyarázta Deák Dániel.

Sok esetben a nyomásgyakorlás pénzügyi eszközökkel történik, az uniós források visszatartása is erről szól, tehát nagyon sok zsarolási eszközt bevetett Brüsszel az elmúlt időszakban is – tette hozzá.

A kérdés az, hogy most mik lesznek ezek az eszközök, illetve milyen hátszelet, milyen támogatást biztosít a magyar kormányfő számára az, hogy Donald Trump mellette áll, és az amerikai kormányzat osztja a háború kapcsán képviselt magyar álláspontot

– hangsúlyozta a szakértő.

Mint arról korábban írtunk, Magyarország miniszterelnöke egy Facebookra feltöltött videóban árult el részleteket a párizsi egyeztetéseiről. Úgy fogalmazott:

Ma egy kiemelkedően szoros együttműködésünk van Franciaországgal, nemcsak politikai kérdésekben, hanem gazdasági kérdésekben is

A kormányfő hozzátette: a korábbi, jelenlegi és jövőbeli francia elnökök nem akarják az Európai Uniót egyfajta „Európai Egyesült Államokká” alakítani. 

Franciaország Franciaország. Itt mindenki patrióta. Magyarország Magyarország, és lényegében mindenki patrióta, leszámítva a baloldali ellenzéket

– húzta alá Orbán Viktor.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lehet Európa válasza az amerikai álláspontra az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, Deák Dániel elmondta, hogy több európai politikus, például Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, most elkezdett arról beszélni, hogy közös védelmi rendszert kell létrehozni, erősíteni kell Európa védelmét. Ez önmagában nem ördögtől való, Orbán Viktor is többször hangsúlyozta a védelempolitika erősítésének fontosságát a kontinens szempontjából. Kérdés, hogy ez mennyire lesz sikeres, mert hangzatos kijelentések voltak már korábban is, de tettek eddig nem nagyon követték őket.

Hogy hozhat-e a mai csúcstalálkozó áttörést, azt nem lehet megmondani, mert percről percre változik a helyzet, attól függ, hogy melyik politikai oldal kerekedik felül – emelte ki Deák Dániel.

Európa érdeke az lenne, hogy legyen áttörés, hiszen látható, hogy az Egyesült Államok elvárja, hogy a béke irányába mozduljanak el az európai országok. Kérdés, hogy erre mennyire reagálnak a nyugati vezetők – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy az már mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy Donald Trump hivatalba lépése paradigmaváltást jelent az amerikai politikában, az új kormányzat békepárti álláspontot képvisel.

Ami Emmanuel Macront illeti, a francia államfő instabil belpolitikai helyzettel néz szembe, hiszen nincs többsége a nemzetgyűlésben. Elképzelhető, hogy a nyáron megismételt előre hozott választás jöhet az országban. Macron most a külpolitikájával, azzal, hogy úgy tesz, mintha Európa vezetője lenne, ezeket a belpolitikai feszültségeket próbálja leplezni – vélekedett Deák Dániel.

Orbán Viktor esetében ugyanakkor az érzékelhető, hogy gyakorlatilag átadta a békepárti stafétabotot Donald Trumpnak. Ahogy ő maga is elmondta, hogy eddig ő volt egyedül, aki a nyugati világban hangosan képviselte a békepárti álláspontot, békemisszióra ment, tárgyalt az orosz államfővel. Most már az amerikai elnök feladata, Orbán Viktor pedig az európai színtéren mindent megtesz, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviselje, hogy minél hamarabb vége legyen az orosz–ukrán háborúnak és a szankcióknak – mutatott rá a szakértő. 
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.