Terrorizmus mindig is volt, a Nyugat pedig soha nem tudta felszámolni – jelentette ki Nógrádi György az adásban. A szakértő felidézte, hogy a közel-keleti térségben több helyen majdnem sikerült teljesen kiirtani a radikális szervezeteket, de a munka soha nem fejeződött be, ezért ezek a szervezetek folyamatosan új erőre kapnak. Európa emiatt óriási veszélyben van, gyakorlatilag folyamatos a terrorfenyegetettség.
Sokkal korábban elkezdődött Európában egy iszlám fundamentalizmus, egy iszlám szélsőséges terrorcselekmény-sorozat. A módszerek változóak. Ma bombát készíteni viszonylag egyszerű, de valahova bevinni szörnyű nehéz. Egy kést, macsetát, egy baltát bevinni sokkal könnyebb, és látható, hogy ilyen támadásokkal van tele Nyugat-Európa. Rengeteg olyan ember követi el a terrorcselekményeket, akiket kiutasítottak, akiknek nem volt jövőjük, és bármit megtesznek, hogy ne kelljen hazamenniük Észak-Afrikába, Afganisztánba, Irakba, akárhova.
– mondta Nógrádi György. Hozzátette, hogy ez egyrészt azt jelenti, hogy a helyi lakosság egyre inkább az ellenségének tekinti azt az ott élő muzulmánt is, aki békés és integrálódni akar. Másrészt azt jelenti, hogy egyre több olyan muszlim van, aki azt látja, hogy nem tud integrálódni és ezért radikalizálódik. A szakértő szerint az egyetlen megoldás az lett volna, ha kerítések épülnek mindenhol, és nem engedik be tömegével, ellenőrizetlenül a bevándorlókat.
Most látni azt, hogy Európának elege van. Németországban 26 százalék a nem németek aránya. A migránsok jelentős része nem akart integrálódni. A német kormány nyilatkozata szerint jelenleg a bejövő migránsok fele lesz hajlandó dolgozni öt év után, addig az állam eltartja őket
– emelte ki. Nógrádi György megjegyezte, ma a prostitúció, a szervkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem mellett az emberkereskedelem a világ egyik legjobb üzlete.
Európa a szemünk előtt iszlamizálódik
A legújabb adatok alapján az iszlám vallású diákok képezik a legnagyobb vallási csoportot a bécsi iskolákban, 41,2 százalékuk muszlim, miközben a keresztények már csak 34,5 százalékot tesznek ki. A probléma az, hogy ezek a muszlim diákok nem beszélnek és nem is akarnak majd németül beszélni, és nem érdekli őket az európai kultúra. Ezzel viszont hátráltatják az osztrák diákokat. Ugyanez a probléma Ausztriában más városban is – hangzott el a műsorban.
„Ami azt jelenti, hogy rengeteg osztrák család kiköltözik Bécsből, vagy a gyerekét elviszi egy olyan külvárosi vagy Bécs melletti iskolába, ahol nincsenek migránsok. Mert nem akarja azt, hogy a gyereke ott üljön az iskolában és semmit ne tanuljon, mert a migráns nem tud és nem hajlandó tanulni” – mondta a szakértő, majd hozzátette, hogy úgynevezett rendfenntartó csoportok is megjelentek az iskolákban.
Zelenszkij a felelős az eltűnt pénzért és fegyverekért
Az orosz–ukrán háború kitörése óta óriási pénzösszegek tűntek el Ukrajnából, és rengeteg fegyverszállítmánynak veszett nyoma. Nógrádi György szerint ezek a világ számos pontján megtalálhatók: a Közel-Keleten, Afrikában, Mexikóban, de még Európában is, és a feketepiac virágzik a háborús korrupció miatt.
Zelenszkij hiába teszi szét a kezét, ezek a fegyverek és pénzek elindultak, tehát valahol eltűntek, és ennek egyetlen felelőse van: az ukrán államfő. Ezeket a fegyvereket különböző csoportok tovább szállítják, és pontosan megvan a vevő. Hogy ki viszi át a fegyvert a határon, nincs jelentősége, mert nyilván úgy szállítják, hogy ne legyen ellenőrzés. De itt milliárdokról és tízmilliárdokról van szó, nem piti öt gépkarabélyról
– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő. Szerinte világosan látszik, hogy Zelenszkijnek nem áll érdekében békét kötni az oroszokkal.
„Ha békét köt, akkor ezek a források, vagy ezek a lehetőségek elapadnak, attól kezdve nem tud ennyit lopni, megáll a fegyvercsempészet. Naponta robbannak ki botrányok Ukrajnában a korrupció miatt, miközben arról beszélnek, hogy Ukrajna alkalmas az európai uniós tagságra. Én magát a beszélgetést sem értem. Ez az ország ma mindenre alkalmatlan” – szögezte le Nógrádi György.