Shadi S.-nek börtönben kellett volna már ülnie, amikor a berlini metróban meggyilkolt egy utast. Ha az ellene érvényben lévő elfogatóparancsot végrehajtják, nem történt volna meg a szörnyű bűncselekmény, írja a Junge Freiheit.
A szíriai férfit korábban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a chemnitzi kerületi bíróság egy súlyos késes támadás miatt, írta a Die Welt.
Az enyhe büntetést – amelyet annak ellenére kapott, hogy a tárgyaláson jelenlévőket is súlyosan megfenyegetett – márciusban mégis börtönbüntetésre akarták átváltoztatni, mert a szír férfi megszegte a próbaidőre bocsátás feltételeit. A rendőrség azonban hetekig nem kapta el a férfit. Amikor a metróban a gyilkosság után késsel támadt a rendőrökre, azok lelőtték. Egy berlini kórházban halt meg vasárnap.
Korábban hat ítélet volt ellene
A chemnitzi ügyészség közlése szerint a 43 éves férfit még 2023-ban veszélyes testi sértés, rendfenntartók elleni támadás és sértő magatartás miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A férfi ugyanis leszúrta a húgát, mert nem engedte meg, hogy belenézzen a telefonjába. Amikor a rendőrök akkoriban megpróbálták letartóztatni, a férfi eltörte az egyik rendőr kezét. Mindez azonban együtt végül csak a felfüggesztett büntetéshez vezetett.
A férfi ellen – aki 2016-ban kapott Németországban menekültstátuszt – a berlini rendőrség 2020 óta összesen tizenegy alkalommal folytatott nyomozást. Összesen hatszor találták bűnösnek a német hatóságok az elkövetőt, valódi következmények nélkül.
Shadi S.-nek 2025. október 12-ig érvényes tartózkodási engedélye volt. A szíriai „humanitárius okokból” maradhatott Németországban, annak ellenére, hogy már számos erőszakos cselekményt követett el. Szombaton aztán minden ok nélkül megölt egy utast.
Németország fél
Korábban írtunk arról, hogy Észak-Rajna–Vesztfáliában egy 42 éves szír migráns brutálisan megtámadott egy nőt a saját otthonában.
Végül a szomszédok gyűrték le az erőszakos férfit, és a rendőrség kiérkezéséig fogva tartották.
„Azt kiabálta, hogy meg akar ölni és ki akarja vágni a szívemet” – mondta az áldozat.
Emlékezetes, hogy tragédiába torkollt egy karácsonyi vásár Németországban, amikor a magdeburgi vásáron egy autó a tömegbe hajtott. Magdeburg után egy késes támadó Bajorországban két embert ölt meg Aschaffenburg városában. Három másik áldozatot súlyos sérülésekkel kórházban ápolnak a migráns támadása után.
Növekvő erőszakot hozott a migráció Németországba. A legújabb bűnügyi statisztikák hatalmas politikai vihart kavartak Németországban.
A 2024-es rendőrségi bűnügyi statisztika szerint az erőszakos bűncselekmények száma rekordmagasságra emelkedett, és a gyanúsítottak közel fele nem rendelkezik német állampolgársággal.