Torinóban, Piemont fővárosában több folyóközeli utcát lezártak, és a hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne hagyják el otthonaikat. A Pó-folyó, Olaszország leghosszabb folyója, szintén árad, és hamarosan átlépi a biztonságos szintet, írja a Der Spiegel.

Piemont régióban több mint száz településen hirdettek ki vörös riasztást, amely a legmagasabb szintű figyelmeztetés. Az ítéletidő azonban nemcsak itt okoz gondokat: Dél-Tirol, Toszkána és Lombardia is viharriasztás alatt áll – ezekben a régiókban az ünnepi időszak miatt sok turista is tartózkodik.
A svájci határon is súlyos problémák jelentkeztek. Az olasz vasúti társaság tájékoztatása szerint az Olaszország és Svájc közötti vasúti közlekedésben komoly fennakadások vannak, mivel a síneket több helyen elárasztotta a víz. Számos szerelvény vesztegel.
Az Ansa olasz hírügynökség beszámolói szerint
Liguriában földcsuszamlások történtek, több hidat lezártak, és evakuálások kezdődtek az Aosta-völgyben, Északnyugat-Olaszországban.
A meteorológusok előrejelzése szerint az esőzés várhatóan csütörtök délutánig folytatódik.
Nem ez az első eset idén: a tavalyi évhez hasonlóan március közepén is súlyos viharok csaptak le Észak-Olaszországra, akkor egyetlen nap alatt több helyen annyi csapadék hullott, mint máskor egy hónap alatt. Az akkori viharok árvizeket és áramkimaradásokat okoztak. A helyi hatóságok fokozott óvatosságra intik a lakosokat és az utazókat, a közlekedési és biztonsági intézkedéseket pedig folyamatosan frissítik az aktuális időjárási helyzet függvényében.