Szardíniai farmerek követtek el brutális rablást + videó
Több millió eurót vittek el páncélozott autókból Toszkánában.
Több millió eurót vittek el páncélozott autókból Toszkánában.

Több mint száz településen vörös riasztás van érvényben

A kedvezőtlen időjárás ellenére mentek be a tengerbe Rosignanónál.

A szobrok között istenségek, uralkodók, valamint fiatal katonák is vannak.

Az olasz sajtó szerint idén orosz vendégek pihennek az ukrán elnök toscanai villájában.

Az új felfedezés ellentmond azoknak a korábbi elméleteknek, hogy az etruszkok máshonnan jöttek, mint latinnyelvű szomszédjaik.

Az olasz választók többsége igent mondott a parlament létszámának csökkentéséről kiírt népszavazáson.
A regionális választás fontos belpolitikai teszt elé állítja a baloldali kormánykoalíciót.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt idén elmarad a palio lóverseny.

Leomlott egy 400 méteres autópályahíd Észak-Olaszországban szerdán, egy embert sérült meg.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.

Ebből balhé lesz.

A milánói–cortinai téli olimpia hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel veszi kezdetét, de a versenyek már zajlanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.