A hollandok mindenesetre régóta várják, hogy a migráció kérdése rendeződjön az országban, aggasztónak tartják a párhuzamos társadalmak kialakulását és az iszlám terjedését. Ezt mutatta az is, hogy a jobboldali, bevándorlásellenes Geert Wilders pártja nyerte meg a tavalyi választásokat.
Maurice de Hond holland közvélemény-kutató legutóbbi felmérése szerint a hollandok 63 százaléka úgy véli, hogy az iszlám nem illeszkedik a holland társadalomba.
Nemcsak a jobboldali, konzervatív pártok támogatói aggódnak, hanem például a Partij voor de Dieren (Párt az Állatokért – 58 százalék) és az SP (Szocialista Párt – 57 százalék) szavazóinak többsége is úgy véli, hogy az iszlám és a holland értékek összeegyeztethetetlenek.
Az állítással, hogy „Hollandia nem fogadhat be több menekültet iszlám országokból”, 53 százalék egyetért, míg 39 százalék nem ért egyet.
A válaszadók 52 százaléka „attól tart, hogy a hollandok kisebbségbe kerülnek saját országukban”
– hívta fel rá a figyelmet a Wynia’s Week hírportál.
Elegük van a migrációból, maguk vették kézbe a dolgokat
Holland állampolgárok egy csoportja saját kezdeményezésű határellenőrzést hajtott végre a hétvégén a német–holland határon, Ter Apel és a németországi Rütenbrock között, azzal a céllal, hogy megakadályozzák menedékkérők belépését Hollandiába – írta hétfőn az NlTimes hírportál.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!