Szijjártó Péter: Brüsszel lefeküdt Kijevnek
Szijjártó Péter Luxemburgból jelentkezett be, ahol az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa tartja ülését. A külgazdasági és külügyminiszter élő közvetítésében kiemelte: a tanács napirendjén a Von der Leyen–Zelenszkij-terv szerepel, amely Brüsszel energiapolitikájának radikális átalakítását célozza.
A mai napon az energiaminiszteri tanács a Von der Leyen–Zelenszkij-terv tárgyalásába fogott bele
– mondta. A javaslat célja, hogy ellehetetlenítse az olcsó földgáz és kőolaj vásárlását az európai országok számára, ezáltal pedig súlyos többletterhet róna a magyar lakosságra. Szijjártó Péter figyelmeztetett:
A magyar embereknek, magyar családoknak az eddigi rezsiköltségek kétszeresét, háromszorosát, esetleg négyszeresét kell majd fizetnie.
A miniszter összegzése szerint Brüsszel teljes elkötelezettséget mutat a terv végrehajtása mellett.
Brüsszel lefeküdt Kijevnek
– jelentette ki. Hozzátette: a tagállamok jelentős része is támogatja az olcsó energiaforrások elvágását, ami szerinte különösen Közép-Európát és Magyarországot sújtaná.
Elkötelezettséget mutatnak a Von der Leyen–Zelenszkij-terv végigvitele mellett, és elkötelezettséget mutatnak amellett, hogy elvágják az olcsó földgáz- és kőolajforrásokat Európától, ezáltal pedig a rezsiköltségeket az egekbe emeljék, főleg Közép-Európában, főleg Magyarországon
– mondta. Szijjártó Péter szerint az ülésen súlyosan demagóg vita zajlott, amely során egyértelművé vált, hogy „nemcsak az Európai Bizottság, hanem számos tagállam is politikai kérdésként tekint az energiaellátás kérdésére”. Ezzel szemben a magyar kormány szerint az energiaellátás nem politikai kérdés, hanem fizikai valóság.
A földrajz számít. Ezt sajnos itt nem sikerül mindenkinek megérteni
– hangsúlyozta. Mint mondta: teljesen más helyzetben van egy tengerparttal rendelkező nyugat-európai ország és egy kontinentális fekvésű közép- vagy kelet-európai állam.
Nyilvánvalóan egy több száz vagy ezer kilométeres tengerparttal rendelkező nyugat-európai országnak és egy szárazföld által körülzárt közép- vagy kelet-európai országnak a helyzete teljesen más az energiaellátás szempontjából, és ezért teljesen különböző hatások is érik ezeket az országokat egy ilyen szabályozás miatt, mint amilyen a Von der Leyen, Zelenszkij terve
– fogalmazott.
A terv megsérti Magyarország szuverenitását
A miniszter szerint az energiaminiszteri tanácsban elhangzott felszólalások ugyan szép elvekre hivatkoztak – mint a szuverenitás, a diverzifikáció, az ellátásbiztonság és a szolidaritás –, a Von der Leyen–Zelenszkij-terv ezzel szemben éppen ezek ellenkezőjét idézné elő Magyarország számára.
Ez a javaslat súlyosan sérti a szuverenitásunkat, hiszen az Európai Unió működéséről szóló alapszerződés, tehát az Európai Unió legmagasabb szintű jogszabálya mondja ki, hogy az energiapolitikai döntések nemzeti hatáskörben vannak
– emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy „az mindenkinek a saját dolga, hogy kitől, milyen energiahordozót vesz, mikor és mennyiért. És abba senkinek nincsen beleszólása.” A miniszter emlékeztetett arra is, hogy több tagállam már maga döntött arról, hogy leállítja az orosz energiaimportot. Ez szerinte csak még világosabbá teszi, hogy „miért kell akkor más országok energiaellátásának biztonságát alapvető kockázatnak kitenni”. Mint mondta, azok az országok, amelyek nem kívánnak orosz energiahordozót vásárolni, ezt már megtették – de ez nem hatalmazza fel őket arra, hogy más tagállamokat is erre kényszerítsenek.
Főleg azért, mert az Oroszországból származó energiahordozók felhasználásának megakadályozása azt jelenti, hogy Magyarország energiaellátása súlyos veszélybe kerül
– figyelmeztetett.
„Nem csökkenne, hanem nőne a függőség”
Szijjártó Péter szerint Brüsszel azzal érvel, hogy a Von der Leyen–Zelenszkij-terv a függőség felszámolását szolgálja, ám Magyarország esetében éppen az ellenkezője történne.
Ha a Von der Leyen–Zelenszkij-terv átmegy, akkor Magyarország egy súlyos függőségi helyzetbe fog kerülni
– jelentette ki. Mint részletezte, a kőolajszállítás jelenleg két útvonalon történik, de a tervezet az egyiket elzárná, így csak egy vezeték maradna.
Nyilvánvaló, hogyha a kettő csőből egy marad, akkor mi attól az egytől fogunk függeni, akkor a horvátoktól fogunk függeni
– mondta. Emlékeztetett: Horvátország már most is ötszörösére emelte a tranzitdíjakat, és monopolhelyzetbe kerülve „óriási profitokat fognak rajtunk bezsebelni”. Hasonló a helyzet a földgázzal is. Az Ukrajnán keresztüli vezetéket tavaly elzárták, a jelenleg működő legnagyobb, a Török Áramlat viszont most kerülne célkeresztbe.
Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy éven belül a Magyarországra vezető földgázvezetékek közül a két legnagyobbat el akarják zárni.
Szijjártó hangsúlyozta: ezzel a terv Magyarország szuverenitását számolná fel, és egyoldalú energiafüggőséget hozna létre, amely „veszélyezteti az embert”.
Szijjártó: Óriási képmutatás Brüsszel részéről
A miniszter bírálta az uniós vezetők szolidaritásra való hivatkozását is, amit szerinte nem támasztanak alá a tetteik. Példaként említette, hogy amikor Ukrajna elzárta a Magyarországra irányuló gázvezetéket, „senki nem szólt semmit”. Ugyanez történt, amikor részlegesen blokkolták a kőolajszállítmányokat, vagy amikor Horvátország extrém módon megemelte a tranzitdíjakat.
Tehát óriási képmutatás van ebből a szempontból
– fogalmazott. Elmondta: Magyarország szárazföldi országként milliárdokat költött arra, hogy szomszédaival energia-összeköttetéseket építsen ki. Ugyanakkor, ha a többi ország nem fejleszt, nem épít, és nem biztosítja a magyar energiaellátás stabilitását, az újabb függőségi helyzetet eredményez.
Az Oroszországból érkező szállítmányok mindig időben érkeztek, mindig a megállapodott árban, mindig megbízható módon
– emelte ki, hozzátéve: a Von der Leyen–Zelenszkij-terv ezt a megbízható és olcsó ellátást vágná el.
Brüsszel 800 milliárdos pluszterhet okozna
Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a brüsszeli terv következtében a magyar gazdaság évi 800 milliárd forintos többletkiadással lenne kénytelen szembenézni. Ez az összeg a miniszter szerint felvállalhatatlan, és közvetlenül vezetne a családok rezsiköltségeinek sokszorosára növeléséhez.
Mindez azt jelenti, hogy a magyar családok rezsiszámlái 2–4-szeresére meg fognak emelkedni. Ezért kell itt mindent bevetnünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a Von der Leyen–Zelenszkij-terv átnyomását
– zárta mondandóját a miniszter.
Szlovákiával együtt vétózott a magyar kormány
A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott: az Európai Bizottság most akar olyan javaslatokat előterjeszteni, amelyek alapjaiban írnák át az uniós energiapolitikát, miközben a világpiacon is egyre nő a feszültség.
A Közel-Keleten kirobbant izraeli–iráni konfliktus már most komoly áremelkedéseket okozott, és mivel a helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan, most nem lehet felelősen olyan döntéseket hozni, amelyek még tovább növelnék az instabilitást
– hangsúlyozta. Szijjártó Péter közölte: a magyar kormány ezért kezdeményezte, hogy az Európai Bizottság ne dolgozzon ki jogszabálytervezetet az orosz energiahordozók kiiktatásáról. Emellett Magyarország Szlovákiával közösen meg is vétózott egy olyan tanácsi állásfoglalást, amely felszólította volna a bizottságot, hogy még júniusban tegyen előrelépést a Von der Leyen–Zelenszkij-terv végrehajtása érdekében.
A vétó világos jelzés: nem engedhetjük meg, hogy Magyarországot súlyos energiaellátási kockázatoknak tegyék ki
– jelentette ki, hozzátéve, hogy a brüsszeli vezetés ennek ellenére rohamléptekkel készíti elő a jogszabályokat.
Brüsszel ebben a kérdésben egyértelműen lefeküdt Kijevnek
– fogalmazott.
Magyarország biztosítja Ukrajna áramellátásának jelentős részét
A tárcavezető szerint a brüsszeli döntéshozók azt is figyelmen kívül hagyják, hogy Magyarország jelenleg az egyik legfontosabb szereplő Ukrajna energiaellátásában.
Ma Ukrajna villamosenergia-importjának 40–42 százaléka Magyarországról érkezik
– emelte ki.
Ha hazánk ellátása bizonytalanná válik, az nemcsak a magyar családok számára jelentene veszélyt, hanem Ukrajna energiabiztonságát is alapjaiban rengetné meg
– figyelmeztetett. Szijjártó Péter szerint a harc ezzel még csak most kezdődött, de a magyar kormány készen áll a küzdelemre.
Hosszú tárgyalások, éles viták várhatók, nemcsak miniszteri, hanem miniszterelnöki szinten is. De mi Orbán Viktorral együtt készek vagyunk addig harcolni, ameddig csak kell
– zárta szavait.
Szijjártó: Brüsszel súlyosan megsérti az uniós szabályokat
A luxembourgi tanácsülés után tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Pétert több kérdésben is faggatták az újságírók. Az M1 és a Hír TV munkatársai egyaránt arra voltak kíváncsiak, mekkora jelenleg az uniós ellenállás az orosz energiahordozók kivezetésére vonatkozó tervvel szemben, és valóban számíthat-e Magyarország bármiféle mentességre vagy haladékra.
A külgazdasági és külügyminiszter válaszában megerősítette: egyre több tagállam fogalmaz meg komoly fenntartásokat a Von der Leyen–Zelenszkij-tervvel szemben. Ezek részben gazdasági, részben jogi alapúak, de a nukleáris ipar kérdése különösen érzékeny pont.
A háttérben erős összefonódás van a nyugat-európai és az orosz nukleáris ipari szereplők között, ami sok országot óvatosságra int
– mutatott rá. Szijjártó szerint a bizottsági javaslat valójában szankciós intézkedés, még ha azt kereskedelempolitikai köntösbe is próbálják bújtatni.
Ha ezt elfogadják, akkor olyan hosszú távú szerződéseket kellene felmondani, mint például a magyar–orosz gázszerződés, amely 2037-ig szól. Ez súlyos pénzügyi következményekkel járna, de senki nem válaszol arra a kérdésre, hogy ki fizetné ki a bírságokat
– fogalmazott. A tárcavezető kitért arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kérésének megfelelően Magyarország hivatalosan kezdeményezte, hogy a Bizottság vegye le napirendről az orosz energiahordozók teljes kivezetését célzó javaslatot, és haladéktalanul készüljön hatástanulmány a közel-keleti konfliktus világgazdasági következményeiről.
A javaslat mögött nemcsak politikai, hanem súlyos jogi visszaélések állnak, amelyek miatt akár az Európai Bizottsággal szembeni jogállamisági eljárás is indokolt lenne
– hangsúlyozta. A miniszter hozzátette: a jövő év elejétől már betilthatják az olcsó orosz földgáz importját, ezért a következő hónapokban a magyar kormány minden létező európai fórumon harcolni fog az ország energiabiztonságának megvédéséért.
Borítókép: Szijjártó Péter (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)