Mint elmondta, Magyarország határozottan ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását, ám az Európai Uniónak két forgatókönyve is van arra, hogy mégis történjen előrelépés ebben a kérdésben – írja a 24 Csatorna.


Mint elmondta, Magyarország határozottan ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását, ám az Európai Uniónak két forgatókönyve is van arra, hogy mégis történjen előrelépés ebben a kérdésben – írja a 24 Csatorna.

Burjacsenko szerint az egyik lehetőség az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének alkalmazása lenne, amely akár megfoszthatja Magyarországot a szavazati jogától.
Ezzel megakadályozhatnák Orbán Viktor vétóját Ukrajna integrációja ügyében.
Ugyanakkor hozzátette, hogy ez nagyon radikális lépés lenne, amit az EU valószínűleg igyekszik elkerülni. Az unió általában törekszik a kiegyensúlyozott kompromisszumokra, és egy ilyen döntés politikai feszültséget és instabilitást okozhatna a közösségen belül.
„A 7. cikk alkalmazása arra szolgálhat, hogy jelezzék Orbánnak: nem zsarolhatja az egész EU-t. De azt nem lehet biztosra venni, hogy valóban meg is lépik ezt” – fogalmazott Burjacsenko.
Az ukránok szerint viszont van egy második lehetőség is, amelyről egyre több szó esik Európában.
Azt javasolják, hogy várják meg a 2026-ban esedékes magyar parlamenti választásokat. Lehetséges, hogy Orbán nélkül is lesz egy Európa-párti koalíció.
Úgy vélik, akkor nem lesznek problémák az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásokkal, azaz egy Tisza–DK-koalícióra vár Kijev.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen (AFP)

Négy nagy méretű, katonai drón üldözte az ukrán elnök gépét.

Izrael részvétele miatt Spanyolország és több más állam is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált.

Az ország sorsa a napokban dőlhet el.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Négy nagy méretű, katonai drón üldözte az ukrán elnök gépét.

Izrael részvétele miatt Spanyolország és több más állam is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált.

Az ország sorsa a napokban dőlhet el.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!